_Colos 2010.03.24. 11:41

Tartható a tempó?

Nincs megállás az FC Barcelona számára, hiszen hétközi fordulót rendeznek a spanyol élvonalban, melyben a gránátvörös-kékek hazai pályán fogadja Vadócz Krisztián Osasunáját. A találkozó esélyese minden kétséget kizáróan az utóbbi mérkőzéseken pazar formába lendülő…


_Colos 2010.03.21. 13:06

Önbizalommal telten

A Valencia elleni második félidei, valamint a Stuttgart ellen bemutatott játék néhány elemében már-már a tavalyi Barca szellemét idézte elénk, és a szurkolók joggal várhatják ennek foltyatását: A ponthátrányba kerülő Blaugranának a gyengécske  Zaragoza otthonában…


Azt is mondhatnám, hogy kezdődik a szezon hajrája. Pontosan két hónap, két borzalmasan kemény hónap van már csak hátra a szezonból, és kezdésnek máris egy igazi próbatélel: a Barca a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második felvonásán hazai pályán fogadja a Vfb Stuttgart…


Az Almería elleni döntetlennek köszönhetően (ha csak "virtuálisan" is) visszacsúszott a Blaugrana a tabella második helyére, így győzelmi kényszerrel fogadhatják a bivalyerős Valenciát, ráadásul vezérük (Guardiola) elvesztése mellett a szintén eltiltott Ibrahimovics…


Guardiola szavai szerint is elkezdődött a szezon azon szakasza, mikor is minden hiba végzetes lehet már. Tény, hogy a Real Madrid szorongató közelsége folyamatosan győzelmekre kényszeríti a gárdát, így az Almería otthonában is létfontosságú lenne a három bajnoki pont…


süti beállítások módosítása