Tudtuk előre, persze, hiszen már korábban utaltak rá, aztán egyre többet, végül meg is írták, de attól még nem fáj kevésbé. A sokunk által kedvelt mamlasz, a barátságos tekintetű, robosztus vékápé marha jó pénzért a földkerekség egyik legfantasztikusabb metropoliszából az egyik legélhetetlenebb városába tette át székhelyét. Szívesen maradt volna egyébként, de ő játszani akart- megértjük.

Sokan szeretnénk Pep Guardiola fejébe látni, hogy mégis miféle isteni sugallat vezette arra az elhatározásra, hogy az előző szezonban parádésan teljesítő "Sziklát" nagyrészt a cserepadon jegelje, helyén pedig a sokszor ránk ijesztő (lassan a huszonkettőt betöltő) Busquets-et, sőt, gyakran a kreativitás parányi szikráját jobbára nélkülöző Keitát játszassa. Nem látunk, nem tudjuk. Volt, aki szerint Busquets papa lehet a kulcs a megoldáshoz (nem az), szerintem viszont Pep egyszerűen imádja Busit- szeretné vele betöltetni idővel azt a szerepkört, amit korábban ő töltött be gránátvörös-kékben.  Mások is estek már hasonló hibába... Ő viszont kineveli, a szó szoros értelmében. Az is lehet ugyanakkor, hogy mi egészen egyszerűen nem tudunk valamiről, amiről ő igen. Akárhogy is, itt valami bűzlik, hiszen a világ egyik legjobb védekező középpályásától váltunk meg- pedig manapság, mikor a labdarúgásban ez a poszt egyre nagyobb jelentőséggel bír, egy ilyen technikás, alázatos, nagy munkabírású torony nagy kincs. Volt.

Az elkövetkezendőkben azonban szegezzük tekintetünket az elmúlt három esztendő felé, mikor is Touré kisebb-nagyobb szerepet vállalva a sikerekből (s kudarcokból) lopta be magát a culék szívébe.

Pazar kezdet, fájdalmas folytatás

Kilenc millió euróért igazoltuk annak idején a Monacótól, ahol bátor előretöréseivel, és kimagasló testi és lövőerejével hívta fel magára a figyelmet. Huszonhét mérkőzésen szerzett öt góljával egyáltalán nem meglepő, hogy Frank Rijkaard, illetve a szakmai stáb  kiszúrta magának. Nem mondhatni, hogy a lehető legjobbkor váltott volna, de ne rohanjunk ennyire előre. Szerencséjére a bemutatkozása remekül sikerült. Az Inter kivégzéséből a Gamper kupán bombagóllal vette ki a részét, majd a bajnokság második fordulójában egy bohózatba illő "találattal" tette biztossá a katalán győzelmet az Athletic Bilbao ellen (Szöllősi György óta tudjuk, szabályossal). Említésre érdemes, hogy mindkétszer Ronnie készítette le neki lövésre a játékszert (sóhaj).

A bíztató bemutatkozást keserves folytatás követte. Idieg-óráig (az Atlético elleni vereségig) reménykedhettünk, hogy akár borzalmas futballal is lehet bajnokságot nyerni, de kiderült: lehet, csak nem nekünk. Rijkaard csapatának  hiányosságaira mutat rá a tény, hogy a frissen igazolt Touréra úgy is kulcsszerep hárult, hogy szinte az egész szezon során gerincsérvvel küszködött. Hogy ez rányomta bélyegét a teljesítményére, nem csoda. Most nem akarom a szezont részletesebben kielemezni (egyszer annak is eljön majd az ideje), úgyhogy egyelőre felidézem, hogy az önbecsapásnak táptalajt nyújtó BL-szereplésből is góllal (bohózat II) vette ki a részét a veretesnek még csak jószándékkal sem nevezhető Schalke ellen.

Tulajdonképpen igazságtalanság ám ilyen hangnemben beszélni akár a csapatról, akár Touréról. Tény ugyanis, hogy a gárdának voltak kerékkötői, akik morális válságot okoztak az öltözőben, Rijkaard kezéből így kicsúszott az irányítás, ez pedig egyenes úton vezetett a szakmai válsághoz is. A csapatban tehát ott rejlett a potenciál, hiszen az elképzelhetetlen, hogy egy ilyen katasztrófális szezont a klub történetének legfényesebb idénye kövesse pusztán Dani Alvés, valamint Piqué  (no meg Hleb) érkezésének köszönhetően. Tourén is látszott, nem akármilyen képességekkel megáldott, de tudásának legfeljebb harminc százalékát tudta ekkortájt prezentálni, előre játékban szinte teljesen meg volt kötve a keze, elvégre hogyan futballozzon valaki eredményesen, ha a társai nem partnerek ebben? Na ugye.

A "Szikla" születése

Nyáron műtét várt tehát rá, és egy új edző, Pep Guardiola. A folytatást ismerjük: Lehengerlő játék, kismillió gól, ugyanannyi pont, három csillogó trófea. Ugyan Iniesta és Xavi is rendszeresen visszatámad a középpályán egy-egy labdavesztés után- vagyis oda-odaszúrnak csak inkább, a csapat oszlopa Touré volt. Nagyrészt ő felelt a stabilitásért, ő tehermentesítette az előbb említett úriembereket, s tette lehetővé számukra, hogy csupán a labdák (lehető leglátványosabb) kiosztásával foglalatoskodjanak. Ekkor még nem sejtettük, hogy az első csapathoz rendelt Busquets (akit akár az év felfedejettjeként is említhetnék, ha az nem Piqué lett volna) lesz a veszte. Ekkor még ő volt a tökéletes csere Touré mögött. Ekkor már/még csodálhattuk az elefántcsontparti fő erősségét: hogy képes olyan váratlan húzásokra, megindulásokra, hogy a védők teljesen zavarba jönnek tőle, s néha bizony ez jelentette az utat az ellenfél kapujához, mikor a göllővéssel elsősorban megbízott játékosok csődöt mondtak. Így volt ez például a tizenhetedik fordulóban a Mallorca ellen, és a Király-Kupa döntőjében a Bilbao ellen is (az Espanyol elleni balos lökete csak szépségtapasznak volt jó- szerencsére semmi nem múlott végül a vereségen). Tegyük szívünkre a kezünket: mindannyian hüledezve bámultunk a képernyőt a cselek s a gólok láttán, mert akkor még azt mondogattuk magunkban: "nocsak, ez a fiú ilyet is tud?" Ma már tudjuk: tud, persze, hogy tud.

Mellőzöttként

Aztán egyik pillanatról a másikra azt vesszük észre, hogy Pep Guardiola kezdőcsapatában nem látjuk Touré nevét. Idővel azt mondogattuk magunknak: "Biztosan tavaszra, a nagyobb csatákra tartalékolja őt a mester". Da a hetek teltek, a fordulók pörögtek, Touré pedig jobbára  a padot koptatta. Aztán mikor az Inter ellen idegenben sem volt kezdő, az már neki is és ügynökének is sok volt. Azt én is aláírom, hogy Busquetsben óriási lehetőségek rejlenek, és valószínűleg klasszis lesz majd  a srác (sőt, hogy őszinte legyek, én magam imádom a játékát). De azt, hogy Touré ilyen kevés lehetőséget kapott, valamint- amint azt már említettem- hogy Iniesta kidőlésével sem jutott  többször szóhoz, mert Keita is megelőzte a sorban, ez önmagában nem magyarázza. Igaz, hogy idén jóval több olyan meccs volt, mikor nem tudott kitűnni játékával, sőt továbbmegyek, teljesen észrevétlen maradt, de hát ember legyen a talpán, aki ilyen kevés játéklehetőséggel is formában tujda tartani magát, és nem veszíti el az önbizalmát. Amikor év vége felé Xavi is sérüléssel bajlódott, és a sorozatos terhelés miatt Touré is kicsivel több lehetőséghez jutott, még egyszer odatte magát a "Szikla", mintha csak rávilágított volna Pep hibájára: "Ezt veszted el, főnök."

Touré szimpatikus figura. Tőle soha nem hallottunk egy rossz szót sem, ráadásul távoztakor is a lehető legnagyobb tisztelettel beszélt mind Guardioláról, mind Busquets-ről. Arról eddig nem is ejtettem szót, hogy amikor arra volt szükség (mint például a Manchester elleni BL-döntőben, vagy Inter elleni BL-elődöntő visszavágón), akkor a védelem tengelyében nyújtott világklasszis teljesítményt. Semmi kétség: egy ilyen játékos óriási hasznára van bármely csapatnak. Balszerencséjére  azonban (vagy a miénkre- az idő eldönti) Katalóniában egy ifjú tehetség kiszorította őt a csapatból, így pedig teljességgel érthető, hogy (bár korábban ódzkodott tőle) végül rábólintott az arabok mesés ajánlatára. Mi csupán remélhetjük, hogy nem fog túlságosan hiányozni, hogy a vezetés gondoskodik majd a pótlásáról, vagy hogy Keita önmagában képes lesz ezt ellátni (kétlem), de hogy gyengültünk, az nem vitás. Busquets eddig töretlen ütemben fejlődött, ha ez így marad a továbbiakban is, és nem is dől ki sérülés miatt, nyilván kevésbé érezzük majd a "Szikla" hiányát.

Akinek innen is további sok sikert!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.