Szerencsére gólokban gazdag évet tudhat maga mögött az FC Barcelona csapata, így a különböző összesítések, statisztikák elkészítése is sok örömmel szolgál egy rajongó számára.

Kezdjük is a legfontosabb számmal: 28 tétmérkőzésen 61 gólt szerzett a szezon eddigi részében a gárda, ami 2,18-as gólátlagnak felel meg meccsenként, és mindössze 15-öt kapott, ami 0,54-es átlag. Ez sajnos elmarad a tavalyi mutatóktól, köszönhetően annak, hogy idén kevesebb "gálában" volt része a katalán közönségnek, de igazságtalan is volna elvárni tőlük a tavalyi góleső megismétlését.

A csapat legeredményesebb tagjának Lionel Messi bizonyult, aki minden sorozatot figyelembe véve 16 gólt szerzett. Őt Pedro és Ibrahimovics követi 12-12 góllal. Külön meg kell jegyezni, hogy Pedro az egyetlen, aki mind a hat sorozatban (spanyol bajnokság, spanyol kupa, spanyol szuperkupa, európai szuperkupa, bajnokok ligája és klub világbajnokság) betalált, ezzel pedig történelmi tettet hajtott végre, hiszen korábban hasonlóra soha senki nem volt képes. Apró érdekesség: Korábban is egy barcelonai játékos, a brazil Giovanni tartotta a csúcsot, aki 1998-ban öt sorozatban volt eredményes.

Érdemes visszatérni Ibrahimovics teljesítményére, akit sokan féltettek az összehasonlítgatásoktól Eto'o-val szemben, de a svéd egyelőre állja a sarat. Külön kiemelendő, hogy tizenkét góljából tizenegyet a bajnokságban szerzett, ezzel pedig mindössze egy góllal marad el David Villa mögött a mesterlövészek listáján. Ráadásul 12 gólját "14 érintésből" szerezte, hiszen általában nem vacakolt sokat a labdavezetéssel, mindössze két mellel való lekezelésre volt szüksége, többnyire állítgatás nélkül tüzelt. Alakul tehát az "új Tridente", s ez egyben Thierry Henry kritikája is, aki (noha sokáig sérült volt) talán maga is többet várt volna saját magától, ugyanis a bajnokságban szerzett két gól bizony elég szerény termés.

Bojan Krkics esete ugyan teljesen más, de úgy látszik, ő egyelőre Pedro "remeklésének áldozata", hiszen kevesebb lehetőséget kap, mint korábban, de amikor szóhoz jut, gyakran eredményes. (Ugyan tétmeccsen csak négy gólt szerzett, barátságos mérkőzéseken is betalált).

Noha Iniesta soha sem a góltermelésről volt híres, talán neki is jót tett volna, ha sikerül gólt szereznie. Erre szokás mondani, ami késik, nem múlik. Vele ellentétben muszáj kiemelni Keitát, aki talán magát is meglepte a bajnokságban szerzett hat góljával. Ráadásul a Real Zaragoza elleni hazai mérkőzésen sikerült megszereznie élete első mesterhármasát. A rövid kommentárok után pedig nézzük a teljes táblázatot:

  La Liga (36) BL (7) Kupa (7) SSzK (5) ESzK (1) KlubVB (5) Össz. (61)
Messi            9      2          1         2         0           2           16
Ibra           11      1          0         0         0           0           12
Pedro            3      2          3         1         1           2           12
Keita            6      0          0         0         0           0             6
Krkics            1      0          2         1         0           0             4
Piqué            2      1          0         0         0           0             3
Xavi            0      1          1         1         0           0             3
Alvés            2      0          0         0         0           0             2
Henry            2      0          0         0         0           0             2
Busquets            0      0          0         0         0           1             1

 

Végezetül (amolyan év végi ajándékként) tekintsd meg az idény általam legszebbnek vélt öt gólját!

 

5. - Messi vs.  Real Zaragoza

 

4. - Ibrahimovics vs. Xerez

 

3. - Messi vs. Racing Santander

 

2. - Ibrahimovics vs. Real Zaragoza

 

1. - Pedro vs. Almería


A bejegyzés trackback címe:

https://barcavideo.blog.hu/api/trackback/id/tr391622711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fjodor 2010.01.04. 13:42:34

Végre egy összeszedett Barca oldal, ez meg egy nagyon jó kis összefoglaló! Sok ilyet még! Egy rajongó Szögedről :-) !
süti beállítások módosítása