_Colos 2010.04.28. 13:23

Csoda kell!

Nem akármilyen mérkőzésre van kilátás ma este a Camp Nouban. Az FC Barcelona két gólós hátrányból várja az Inter elleni visszavágót, s továbbjutási esélyeit csak kis mértékben növeli a tény, hogy idegenben is képesek voltak gólt szerezni.

2-0. Ez az élőkép fogadta a Blaugrana játékosait Barcelonában 2000. április 18-án a Chelsea elleni visszavágó előtt, amikor is szintén 3-1-es vereséget szenvedtek az első, idegenbeli mérkőzésen. Az eredmény ismert: 3-1-es rendes játékidőt követően 5-1-es katalán siker. Valami hasonlóval azt hiszem most kiegyezne minden gránátvörös-kék szurkoló.

Igen ám, de az ellenfél edzőjét José Mourinhonak hívják, akit a világ egyik legnagyobb taktikusaként tartanak számon, csapata pedig erősebb, mint korábban bármikor. A hétvégén visszavették vezető helyüket a tabellán, ez pedig akár némi pluszt is nyújthat számukra. Az első mérkőzés kezdőcsapatához képest nem sok változás várható, mondjuk Balotelli bevetésétől ezúttal minden bizonnyal eltekint Mourinho...

Hazai oldalon soha nem látott média-kampány folyik. A játékosok a szurkolók segítségét kérik és fogadkoznak, a culék pedig teljes támogatásukról biztosították őket. Rájuk valószínűleg nem lehet majd panasz. Guardiola egyébként Iniesta mellett az eltiltott Puyolra sem számíthat, rajtuk kívül azonban mindenki bevethető, és mindenkire szükség is van! A hétvédsort így az Alvés, Piqué, Milito, Abidal kvartett alkothatja, a francia helyén esetleg Maxwell kap majd lehetőséget. Középen Busquets és Xavi szereplése garantált, kérdés, hogy Pep Tourénak vagy Keitának szavaz-e majd inkább bizalmat. Elöl a megszokott Messi-Ibra-Pedro trió alkothatja majd a csatársort.

Mint ahogy a bevezetőben is említettem, nem akármilyen mérkőzésre van tehát kilátás. A Pep-team eddigi legnagyobb kihívása előtt áll. Ahhoz ugyan kétség nem fér, hogy hazai pályán a Barca bárkinek képes két gólt lőni, ami igazán döntő lehet, az az, hogy mennyire lesznek türelmesek a játékosok, illetve a szurkolók, valamint mennyire tervez defenzív játékot Mourinho, és játékosai mekkore mértékben lesznek képesek megvalósítani az elképzeléseit. Ma este háromnegyed kilenctől igaz futballélmény várható. A cél: Madrid.

FC Barcelona-Internazionale
Barcelona, Camp Nou
20:45 (tv: Digisport)
Vezeti: Frank de Bleeckere (belga)

 

Az FC Barcelona várható kezdőcsapata: Valdés- Alvés, Piqué, Milito, Abidal (Maxwell)- Busquets, Touré (Keita), Xavi- Messi, Ibrahimovics és Pedro

 

Online streamek

  

Ráhangolódásképpen tekints meg néhány videót!

Vicces körkérdés: Barca vagy Inter?

Az első meccs összefoglalója

Milito fivérek

A cél: Madrid

Share/Bookmark


A bejegyzés trackback címe:

https://barcavideo.blog.hu/api/trackback/id/tr901958990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fjodor 2010.04.29. 13:01:25

Üdv!
Már nagyon várom a tegnapi meccsről a cikket. Kíváncsi vagyok kit gondolsz a meccs legjobbjának, illetve arra, hogy a bírói döntések mennyire befolyásolhatták a végeredményt.

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.05.02. 12:10:55

@Fjodor: Azt hiszem, értem, mikre gondoltál. Piqué valóban zseniális volt, de úgy ítéltem meg, hogy a továbbjutó csapat egy játékosát illeti a "meccs legjobbja" cím. Így esett a választásom Cambiassóra. A sporikkal meg már egy ideje nem foglalkozom. Amin nem tudok változtatni, azon nem érdemes idegeskedni. Ha nem tételezek fel szándékos csalást (nem szeretnék), akkor egyszer ide, másszor oda tévednek, ez a futballal jár, ez van. Szomorú, de ez van.
süti beállítások módosítása