Nem sikerült a csoda. Kétgólos hátrányából ugyan egyet lefaragott a gránátvörös-kék alakulat, ez azonban kevésnek bizonyult az üdvösséghez. A vezetés megszerzése után nem maradt már idő a továbbjutást érő második találat bevitelére, így José Mourinho gárdája készülődhet a Bayern München elleni madridi fináléra.

Ismételten igyekeztek meglepni egymást a felek. Guardiola Puyol hiányában Tourét jelölte a középhátvéd posztra Piqué mellé, míg a baloldalra nem Abidalt, de még csak nem is Maxwellt, hanem a testvérét jól ismerő Gabi Militót tette. A középpályán Xavi, Busquets és Keita kapott lehetőséget, elöl pedig (amint az várható volt) elsősorban Messire, Ibrára és Pedróra hárult (volna) a góllövés feladata.

Portugál kollégája cseppet sem meglepő módon egy rendkívül defenzív felállás mellett tette le a voksát: Kikerült Pandev a kezdőből, helyette Chivu érkezett a középpályára, vele is a gárda stabilitását igyekezett elősegíteni az extravagáns "sztáredző".

Számításai részben be is jöttek: A Barcelonának nem sikerült igazán veszélyes helyzetet kialakítania, noha Piqué, Milito, Alvés és Touré felváltva lépett fel az ellenfél tizenhatosához, és egyébként is óriási iramot diktált a Blaugrana. Az Inter azonban rendkívül szervezetten védekezett, rendszeresen kisegítették egymást a játékosaik, mindössze Pedrónak futotta két lövésre, de a kaput egyik sem találta el. A huszonnyolcadik percben aztán nem akármilyen esélyt kapott a sorstól a Barca: Sergio Busquets játszotta el a nagyhalált Thiago Motta karlendítésénél, Bleeckere játékvezető pedig szándékos utésnek minősítette az esetet, így a brazil idő előtt mehetett zuhanyozni, az Inter pedig tíz főre fogyatkozott.

S amiért valóban piros járna:

Tulajdonképpen ekkor tűnt úgy, hogy a Barcelona játékosai megijedtek a nagy lehetőségtől. Csupán Messinek volt egy fantasztikus (jobb alsóba tartó) lövése, ám Júlio César ezt hatalmas bravúrral hárítani tudta, ezen kívül csak Ibrahimovics távoli szabadrúgását jegyezhettük fel, mely nem sokkal kerülte el a jobb felsőt.

A második félidőre jóttányit sem változott a játék képe: az Inter pillanatokig sem birtokolta a labdát (nem is akarta), sőt Milito és Eto'o is gyakran a saját tizenhatosán belül volt megtalálható. A legnagyobb lehetőséget az idő közben pályára lépő Krkics hagyta ki, aki senkitől sem zavartatva fejelt kapu mellé mintegy öt méterről. A Barcelona játéka az idő előrehaladtával egyre görcsösebbé vált, és egyre kevesebb esély mutatkozott arra, hogy az este folyamán még nyitottá tehetik a továbbjutás kérdését. Pedig így lett! A nyolcvanharmadik percben sikerült megbontani a pillanatra kihagyó védőfalat, Messi-Xavi-Piqué volt a labda útja, s az ekkor már centerként játszó középhátvéd egy fantasztikus beforgatós cselt követően (egyszerre küldte el César kapust és Cordobát) higgadtan az üres kapuba helyezett. 1-0! Elég későn jött ez a gól, nagyon kevés idő volt már csak hátra ekkor. Ennek ellenére lett volna még esély a továbbjutás kiharcolására, ha a játékvezető nem ítéli szándékos kezezésnek Touré mozdulatát, mely után az ifjú szerb-katalán csatár kilőtte a bal felsőt. De annak ítélte, a gólt pedig érvénytelenítette.

Maradt tehát az 1-0, amely összességében az olaszoknak kedvezett, ők készülhetnek hát a május 22-i madridi fináléra a Bayern München ellen. Az impotensnek tűnő Barcelona hiába nyerte meg a visszavágót, saját pályáján vérzett el, és így vált különösen jelentőssé az első mérkőzésen meg nem adott tizenegyes és kiállítás Alvés buktatásánál, hiszen ha akkor 3-2 lett volna a végeredmény, most mi jutunk tovább. De rendkívül kisstílű volna erre fogni a kiesést, emlékezzünk csak Piqué kezezésére a Stamford Bridge-en, amikor a bírói baki bizony nekünk kedvezett. Maradjunk tehát annyiban, hogy José Mourinho rendkívül erős csapatot rakott össze, amely képes volt megvalósítani az ő elképzeléseit, s így sikerült felülkerekedniük a világ legjobb csapatán. Nincs más hátra, mint előre a Ligáért!

FC Barcelona – Internazionale 1-0 (0-0)
Továbbjutott az Internazionale, 3-2-es összesítéssel
Barcelona, Camp Nou
96.214 néző
Vezette:
Frank de Bleeckere (belga)

FC Barcelona: Valdés- Alvés, Piqué, Touré, G. Milito (Maxwell, 46.)- Keita, Xavi, Busquets (Jeffren, 63.)- Messi, Pedro, Ibrahimovics (Krkics, 63.)

Internazionale: César- Maicón, Lúcio, Samuel, Zanetti- Cambiasso, Sneijder (Muntari 66.), Motta, Chivu- D. Milito (Cordoba, 80.) és Eto'o (Mariga 85.)

Gólszerző: Piqué (83.)

Kiállítva: Thiago Motta (28.)

A találkozó legjobbja a barcavideo.blog.hu szerint: Esteban Cambiasso

Az argentin középpályás oroszlánrészt vállalt a Barca rohamainak megfékezésében, illetve rendkívül hatékonyan szabot gátat minden ezirányú törekvésüknek. Ráadásul Motta kiállításával még nagyobb teher hárult rá. Innen üzenek az "isteni Diegónak": Talán ő is beférhetne a Dél-Afrikába utazó keretbe...

A meccs előtti varázslatos élőkép

Hírek (Lúcio és Moratti nyilatkozata)

Mourinho, Piqué és Guardiola nyilatkozata

Mourinho és Valdés afférja a lefújás után

Share/Bookmark


_Colos 2010.04.28. 13:23

Csoda kell!

Nem akármilyen mérkőzésre van kilátás ma este a Camp Nouban. Az FC Barcelona két gólós hátrányból várja az Inter elleni visszavágót, s továbbjutási esélyeit csak kis mértékben növeli a tény, hogy idegenben is képesek voltak gólt szerezni.

2-0. Ez az élőkép fogadta a Blaugrana játékosait Barcelonában 2000. április 18-án a Chelsea elleni visszavágó előtt, amikor is szintén 3-1-es vereséget szenvedtek az első, idegenbeli mérkőzésen. Az eredmény ismert: 3-1-es rendes játékidőt követően 5-1-es katalán siker. Valami hasonlóval azt hiszem most kiegyezne minden gránátvörös-kék szurkoló.

Igen ám, de az ellenfél edzőjét José Mourinhonak hívják, akit a világ egyik legnagyobb taktikusaként tartanak számon, csapata pedig erősebb, mint korábban bármikor. A hétvégén visszavették vezető helyüket a tabellán, ez pedig akár némi pluszt is nyújthat számukra. Az első mérkőzés kezdőcsapatához képest nem sok változás várható, mondjuk Balotelli bevetésétől ezúttal minden bizonnyal eltekint Mourinho...

Hazai oldalon soha nem látott média-kampány folyik. A játékosok a szurkolók segítségét kérik és fogadkoznak, a culék pedig teljes támogatásukról biztosították őket. Rájuk valószínűleg nem lehet majd panasz. Guardiola egyébként Iniesta mellett az eltiltott Puyolra sem számíthat, rajtuk kívül azonban mindenki bevethető, és mindenkire szükség is van! A hétvédsort így az Alvés, Piqué, Milito, Abidal kvartett alkothatja, a francia helyén esetleg Maxwell kap majd lehetőséget. Középen Busquets és Xavi szereplése garantált, kérdés, hogy Pep Tourénak vagy Keitának szavaz-e majd inkább bizalmat. Elöl a megszokott Messi-Ibra-Pedro trió alkothatja majd a csatársort.

Mint ahogy a bevezetőben is említettem, nem akármilyen mérkőzésre van tehát kilátás. A Pep-team eddigi legnagyobb kihívása előtt áll. Ahhoz ugyan kétség nem fér, hogy hazai pályán a Barca bárkinek képes két gólt lőni, ami igazán döntő lehet, az az, hogy mennyire lesznek türelmesek a játékosok, illetve a szurkolók, valamint mennyire tervez defenzív játékot Mourinho, és játékosai mekkore mértékben lesznek képesek megvalósítani az elképzeléseit. Ma este háromnegyed kilenctől igaz futballélmény várható. A cél: Madrid.

FC Barcelona-Internazionale
Barcelona, Camp Nou
20:45 (tv: Digisport)
Vezeti: Frank de Bleeckere (belga)

 

Az FC Barcelona várható kezdőcsapata: Valdés- Alvés, Piqué, Milito, Abidal (Maxwell)- Busquets, Touré (Keita), Xavi- Messi, Ibrahimovics és Pedro

 

Online streamek

  

Ráhangolódásképpen tekints meg néhány videót!

Vicces körkérdés: Barca vagy Inter?

Az első meccs összefoglalója

Milito fivérek

A cél: Madrid

Share/Bookmark


Hiába sikerült Pedro révén megszereznie a vezetést a Blaugranának, José Mourinho gárdája rendkívüli erőről tett tanúbizonyságot, és végül a maga javára fordította a mérkőzést. Először kapott az idény során három gólt a Barca, és borzalmasan nehéz dolguk lesz a jövő heti hazai visszavágón.

Mourinho semmi meglepetéssel nem szolgált a kezdőcsapatot illetően, ez pedig azt jelenti, hogy a Sneijder, Motta, Pandev, Eto'o és Milito ötös felelt elsősorban a támadásokért, a Maicón, Samuel, Lucio, Zanetti, Cambiasso kvintett pedig a védekezésért.

Pep Guardiola végül a kezdőbe jelölte a sérüléséből visszatérő Ibrahimovicsot, aki Pedróval és Messivel alkotta a támadósort, középen Keita kapott lehetőséget (Touré szorult így a kispadra), hátul pedig Maxwell kedzett, Abidal tehát még mindig nem volt kezdőként bevethető.

Az első percekben olyasmit láthattunk, amire az idény során még nem nagyon volt példa: A Barcát telejesen sakkban tartotta az ellenfele. Sokkal többet birtokolták a hazaiak a labdát,  ráadásul jobbára a Barca térfelén. Mégis a vendégeknek jött össze előbb a gól! Maxwell futott el remekül a bal szélen, majd a tizenegyes pont környékére visszagurított labdáját Pedro kapásból lőtte a kapu közepébe. 0-1! Az oly fontos idegenbeli gól!

Nem sokáig örülhettek azonban a katalán hívek: Az Inter eggyel magasabb fokozatra kapcsolt, és főleg Milito révén többször is veszélyeztetett. A harmincadik percben is ő tartotta meg remekül a labdát, és szolgálta ki tökéletesen Wesley Sneijdert. Daniel Alvés rossz ütemben váltott, így a holland teljesen üresen nézhette ki magának a kapu jobb oldalát. 1-1!

Jó iramú első félidőt láthattak a nézők, ekkor még bármely csapat megnyerhette volna a találkozót. A második játékrészben aztán ismét a hazaiak kezdtek nagyobb lendülettel. Szenzációs támadást vezettek a jobb szélen; Maicón egy Militóval történő összjátékot követően elpöckölte a labdát a kétségbeesetten menteni igyekvő Valdés mellett. 2-1, vérszemet kaptak a hazaiak! A Barcában Ibra, Pedro teljesen impotens módon játszott, akárcsak Keita, majd az előrébb lépő Maxwell. Guardiola számomra érthetetlen módon egyetlen egyet cserélt: Abidalt hozta be a sétálgató Ibrahimovics helyére. Az újabb gólt azonban ismét az Inter szerezte: Eto'o ívelt be remekül a jobb oldalról, majd a középen érkező Sneijder egy csacska mozdulattal Militó elé fejelt, aki aztán a hálóba bólintott. 3-1, a teljesség kedvéért illik megjegyeznem, hogy az argentin a gól előtt jó harminc centis lesen tartózkodott.

Persze mindez nem menti fel a Barcelonát, amely bár a találkozó végén kapujuk elé szegezte a kék-feketéket, nem nagyon tudott veszélyes lehetőséget kialakítani. Egyedül egy büntetőt kérhetnek számon Benquerenza játékvezetőnél, hiszen a hajrában Sneijder hátulról akasztotta Dani Alvést a tizenhatoson belül. A talán igazságosabb 3-2 helyett végül maradt a 3-1, ami azt jelenti, hogy borzalmasan nehéz dolga lesz Pep Guardiolának, hiszen legalább két góllal kellene legyőzniük hazai pályán José Mourinho gárdáját, aki nyílván megpróbálja majd megtalálni az ellenszert Messiék ellen. Ilyen nehéz szituácóban talán még soha nem találta magá a Pep-csapat. Hasonló csodára lenne szükség, mint 2000-ben a Chelsea ellen, a tavalyi londoni helyzet ennél sokkal kellemesebb kilátásokkal kecsegtetett.

 

Internazionale – FC Barcelona 3-1 (1 -1)
Milánó, Giuseppe Meazza
83.000 néző
Vezette
: Olegário Benquerenza (portugál)

 

Internazionale: Julio César- Maicón (Chivu, 72.), Lucio, Samuel, Zanetti- Cambiasso, Motta, Pandev (Sztankovics, 55.), Sneijder- Eto'o és Diego Milito (Balotelli, 75.)

FC Barcelona: Valdés- Alvés, Piqué, Puyol, Maxwell- Busquets, Xavi- Pedro, Keita, Messi és Ibrahimovics (Abidal, 62.)

Gólok: 0-1 - Pedro (19.), 1-1 - Sneijder (30.), 2-1 - Maicón (48.), 3-1 - Militó (61.)

A találkozó legjobbja a barcavideo.blog.hu szerint: Maicón Douglas

A brazil jobb bekk talán választ adott a Alvés-Maicón ügyben vitázóknak, s Dunga kapitány döntésének helyességét igazolta. Rendkívül magabiztosan állta a rohamokat hátul, és bátran segítette a támadásokat elöl. Nem is beszélve arról, hogy egy góllal ő is kivette részét a sikerből.

Gólok:

Eurosport2 összefoglaló (nyilatkozatokkal):

tv2 "elemzés":

A teljes mérkőzés (első félidő):

Második félidő:


Hiába az Espanyol elleni öldöklő harc miatti esetleges fáradtság vagy az összesen tizennégy órányi buszozás Barcelonából Milánóba- semmilyen kifogással nem élhet Pep Guardiola együttese. Ha ott akarnak lenni Madridban, akkor olyan eredményt kell elérniük idegenben, mely után jó esélyekkel várhatják majd a hazai visszavágót.

José Mourinho együttese jól hangolt a mai elődöntőre: a Juventus elleni 2-0-ás győzelmükkel továbbra is tapadnak az éllovas AS Romára, igaz, a vezető hely elvesztése azért nyilván frusztrálja a csapatot. Viszont ez is bizonyítja talán, hogy idén a régóta áhított BL- serleget részesítik inkább előnyben Zanettiék.

Az Inter a lehető legerősebb felállásában kezdhet majd. Ez azt jelenti, hogy a Maicón, Lucio, Samuel, Zanetti négyes felelhet majd a védekezésért, a középpályán Cambiasso, Sztankovics és Sneijder juthat szerephez, bár Thiago Motta bevetése sem lenne túl nagy meglepetés. Elöl Milito és a korábbi Barca-sztár Eto'o bizonyosan kezdeni fog, melletük Mourinho valószínűleg Pandevet részesíti majd előnyben Balotellivel szemben.

A Barca háza táján korántsem ilyen rózsás a helyzet. Iniesta kidőlése mellett Abidal és Ibrahimovics állapota is aggaszthatja Pep Guardiolát, reméljük, mindketten vállalni tudják majd a játékot. A hátvédsorban Piqué szereplése biztos, a mostanában kissé gyengébb formát mutató Alvésé valószínű, Abidalé ugyebár az állapotátóól függ. Középen viszont könnyen elképzelhető, hogy a fivérét jól ismerő Gabriel Milito kap majd lehetőséget Puyol kárára, mégha az Espanyol ellen többször is hibázott az argentin. A középpályán Xavi és Busquets szereplése garantált, kérdéses, hogy Pep vajon Keitának vagy Tourénak szavaz-e majd bizalmat, esetleg ismételten egy devenzívebb felállás mellett teszi le a voksát, és inkább egy hátvédet szerepeltet itt. Elöl Pedrónak és Messinek van bérelt helye, ha sérüléséből teljesen felépült Ibrahimovics, akkor ő is pályára léphet volt csapata ellen- Henry mellet csupán rutinja szólna.

A mérkőzésen egyébiránt öldöklő küzdelem várható inkább, mintsem bátor, látványos támadójáték. Kérdés, hogy Mourinho együttese mennyiben veszi majd át az Espanyol által bemutatott keményebb stílust (tudjuk, hogy vannak erre alkalmas játékosaik), és hogy mennyire tud érvényesülni a Barca kreatív támadóalakzata, Messi és Xavi vezényletével. A milánóiak közül elsősorban a játék szervezéséért felelős Sneijder, a támadásokhoz gyakran felzárkózó Maicón, valamint a gólerős csatárduó, Milito és Eto'o érdemel megkülönböztetett figyelmet. (Zárójelben jegyzem meg, személy szerint a szívem szakadna meg, ha a kameruni betalálna ellenünk.) Ha sikerülne idegenben a gólszerzés, ráadásul a Barca megúszná vereség nélkül, úgy gondolom, jó esélyekkel várhatnák a 28-ai Nou Camp-béli visszavágót.

Internazionale – FC Barcelona
Milánó, Giuseppe Meazza
20:45 (tv2)
Vezeti:
Olegário Benquerença (portugál)

Az FC Barcelona várható kezdőcsapata: Valdés- Alvés, Piqué, Puyol, Abidal- Touré, Busquets, Xavi- Messi, Pedro és Ibrahimovics

Online streamek

Ráhangolódásképpen tekints meg pár videót!

Eurosport2 hírek

Nyilatkozatok, múlt (Bajnokok Klubja)

Előzmények, várható kezdők 

Korábbi játékosok véleményei

Wesley Sneijder interjúja

Victor Valdés

tv2 beharangozó


Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, nagy küzdelmet (és egy kiállítást) hozott a Cornellá-El Prat első Katalán Derbije. Amire talán kevesebben számítottak: a találkozó sokkal inkább a felesleges keménykedésekről szólt, mint magáról a futballról. S ami a legszomorúbb: sokszor bizony a Blaugrana játékosai is felvették az eléjük dobott kesztyűt.

Ismételten szolgált egy kisebb fajta meglepetéssel Guardiola, ugyanis újfent egy defenzívebbnek mondható összeállításban, Maxwellel a középpályán küldte csatasorba játékosait. Krkics, Henry és Ibrahimovics a padon kezdett, így igazán csak két támadó felfogású játékossal, Messivel és Pedróval álltak fel a gránátvörös-kékek. A középpályán az előzetes hírekkel ellentétben Touré is bekerült a kezdőcsapatba (Keita kárára), hátul Puyol húzódott ki a bal szélre, az ő helyét pedig Milito foglalta el.

Nagy iramban kezdtek a csapatok, és (kisebb meglepetésre) inkább az Espanyol játékosai veszélyeztettek többet- igaz, jelentősebb gólhelyzet (ekkor még) előttük sem adódott. A Blaugrana játékosai nem tudták olyan mértékben birtokolni a labdát, ahogy az tőlük megszokott, Pochettino mester tanítványai ugyanis rendkívül fegyelmezetten és agresszívan támadták le őket. Egy alkalommal azért Pedrónak sikerült megzörgetnie a keresztlécet: Jobb oldalról próbálta meg beadni a labdát, amely aztán a lécen landolt. Nem lett volna akármilyen teljesítmény, ha a hétközi félpályás gólja után egy ilyen találattal jelentkezik! A kevés lehetőség sok durvasággal párosult, és ami rendkívül meglepő volt: a Barca játékosaira is "átragadt" a hév, sokszor szabálytalankodtak feleslegesen, ráadásul a játékvezetővel, Undiano Mallencóval is sokszor értelmetlen (bár jogos) vitába keveredtek.

A játékrész legnagyobb lehetősége a hazaiak előtt adódott: Luis Garcia baloldali beadása egy csúsztatást követően jutott el a hosszún érkező Osvaldóhoz, ám közelről leadott lövését Valdésnek hatalmas bravúrral sikerült kapufára tolnia. Ezen kívül csupán Verdun kapu mellé szálló fejese érdemel említést, a Barca játékosainak tulajdonképpen egy kaput eltaláló lövése nem volt az első félidőben.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt: Valósággal harcoltak egymással a felek. A játékról nem is nagyon érdemes szót ejteni, gyakorlatilag nagyobb helyzet nélkül ért véget a találkozó, noha Messi és Xavi valóban minden tőle telhetőt megtett a gól érdekében. Az Espanyol játékosai azonban rendkívüli szervezettségről tettek tanúbizonyságot, egyik klasszisunkat sem engedték érvényesülni. Ha máshogy nem sikerült, hát szabálytalanság árán állították meg őket, s ebben sajnos Mallenco is remek partnernek bizonyult: gyakran a teljesen nyilvánvaló durvaságokat sem torolta meg sárga lappal. Ugyanakkor Alvés esetében megtette: A brazil bekk teljesen felesleges (ám jogos) sárga lapot szedett össze a 62. percben, így a Blaugrana emberhátrányban fejezte be a mérkőzést. Az már csak a Barca erősségét jelzi, hogy ez (ahogy korábban már megszokhattuk) a pályán egyáltalán nem volt érezhető.

Végül nem jött össze a győzelem, és azt kell mondanom, teljesen igazságos döntetlen született. A Barcelona előnye négy pontosra nőtt a ma este a Valenciát hazai pályán fogadó Real Madriddal szemben, és annak tudatában, hogy hátra van még két renkdkívül nehéznek ígérkező idegenbeli túra (Villareal, Sevilla), korántsem nevezném a bajnoki címért folyó versenyt lefutottnak...

RCD Espanyol - FC Barcelona 0:0
Barcelona, Cornellá - El Prat
39.263 néző
Vezette: Undiano Mallenco

RCD Espanyol: Kameni- Chica, Pareja, Víctor Ruiz, Dídac Vilà- Baena, Forlín, Callejón (Ben Sahar, 85.), Verdú (Iván Alonso, 78.), Luis García és Osvaldo

FC Barcelona: Valdés- Alvés, Piqué, Milito (Henry, 57.), Puyol- Touré (Keita, 57.), Busquets, Pedro (Ibrahimovics, 82.), Maxwell, Xavi és Messi

Kiállítva: Alvés (62.)

A találkozó legjobbja a barcavideo.blog.hu szerint: Sergi Busquets

A sokat kritizált saját nevelésű védekező középpályás a mai napon remek teljesítménnyel válszolt a fanyalgóknak. Legtöbbször csak (durva) szabálytalanság árán tudták őt megállítani, a szokásosnál sokkal labdabiztosabb volt, ellenben az ellenfél támadásait remekül szűrte meg többnyire már saját térfelükön. Lefogadom, ha ezt a formáját állandósítani tudja, idővel a bíráló hangok is elcsitulnak.

A teljes mérkőzés letölthető innen.

Tekintsd meg a találkozó összefoglalóját videón!


süti beállítások módosítása