_Colos 2010.06.12. 11:36

Választás 2010

Ugyan a futballvilág jelenleg Dél-Afrikára szegezi a tekintetét, Katalóniában az elnökválasztás is izgalomban tartja a Blaugrana szurkolóit. Holnap az urnák elé járulhatnak a pártoló tagok, hogy a leköszönő Joan Laporta helyére megválasszák a klub új elnökét. A kampány hihetetlen médiatámogatásban részesült, külön blog és facebook-oldal alakult, hogy figyelemmel kísérje a jelöltek szereplését, megnyilvánulásaikat. Ezek közül szemezgetek mostani bejegyzésemben.

Négy jelöltnek sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges 2095 aláírást, így a hét kandidáló közül Jaume Guixà, Alexis Plaza és Santiago Salvat végül nem indulhat el a megmérettetésen. A hosszúra nyúló kampány felvonultatta a politikai kampányok egész kellértárát: Rendszeres viták, sajtószereplések, ígéretek, összefonódások és természetesen vádaskodás jellemezte az elmúlt időszakot, ahogy azt egyébként ilyenkor illik (még zsidóztak is!). Ezek közül az egyik legsúlyosabb Plaza kijelentése volt, melyben név említése nélkül jelezte, hogy más jelölt(ek) bizony megpróbálták megvásárolni tőle az összegyűjtött aláírásokat. Ami kissé meglepő, hogy ezúttal elmaradt a hangzatos nevekkel való dobálózás (lásd: Beckham, 2003).

Augustí Benedito

A négy jelölt közül ő gyűjtötte össze a legkevesebb aláírást, és ez bizony nem kecsegtet számára túl sok reménnyel. Az autóértékesítéssel foglalkozó üzletember korábban több alkalommal aktívan is részt vett már bizonyos (vesztes) elnökjelöltek támogatásában, ám mindeddig csupán a háttérből, ő maga még soha nem indult.

Kiemelendő vele kapcsolatban, hogy Joan Laportával együtt vette ki részét az Elefant Blau nevű szurkolói csoportosulás megalapításában, valamint a Nunez elnök felé irányuló (sikertelen) bizalmatlansági indítvány benyújtásában '97-ben.

Ő is meghagyná tisztében Guardiolát, de Beigistaín-t és Alexancót leváltaná. Elsősorban a klubtagok pénztárcáját kímélné, legalább is szóban biztosan: Fél árú jegyeket és ingyenes tévéközvetítéséket ígért nekik. A Miniestadí eladását nagy hibának tartaná, és noha Laportát tartja minden idők legjobb elnökének, az Üzbegisztánnal történő együttműködéssel ő sem ért egyet. A Camp Nout természetesen felújítaná...

Tíz pimasz kérdés Beneditóhoz.

Jaume Ferrer

A laportai szellem képviselője, azt vallja, hogy "ami jól működik, ahhoz nem érdemes hozzányúlni". Godall visszalépése után a jelenlegi elnök is őt támogatja- gyakorlatilag egész programját úgy lehet a legegyszerűbben leírni, hogy "mindent úgy csinálna, ahogy azt Laporta is tette". Volt már a klub pénztárosa, sőt négy hónapon keresztül vezérigazgató is.

Akárcsak Laporta, ő is kiemelt jelentőséget tulajdonít a katalán identitás erősítésének, és úgy vallja, hogy a bevételek maximalizálása után a nyereség nagy részét feltétlenül szükséges újra befektetni, hogy a fejlődés fenntartható legyen. Természetesen ő is elkötelezett híve annak, hogy a tagsági díjak ne emelkedjenek a jövőben, illetve az utánpótlás-képzés jelentőségét is hangsúlyozza.

Tíz pimasz kérdés Ferrerhez.

 

Sandro Rosell

A legismertebb és legesélyesebb jelölt, noha a blogon meghirdetett internetes szavazáson folyamatosan csökkent az előnye, sőt, legutóbb Marc Ingla már előtte volt! Mindezek ellenére meglepetés lenne, ha végül nem ő nyerne. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy még kicsiny hazánkban is folyt érte ajánlószelvény-gyűjtés. (Nem tudom, milyen sikerrel...)

2003-ban még Laportával karöltve vállalt tevékeny részt az egyesület megújításában, és a Nike képviselőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett Ronaldinho Barcelonába csábításában. Később azonban megromlott a viszony kettejük között, Rosell pedig azzal vádolta meg az elnököt, hogy túl diktatórikus eszközökkel irányítja a klubot, ezért 2005-ben lemondott alelnöki posztjáról.

Egyáltalán nem tudhat nyugalmas kampányt maga mögött. Először kenőpénz elfogadásával vádolták meg, majd napvilágot látott egy hangfelvétel, melyben arról beszél, hogy nem tartja szerencsésnek fiatal afrikai játékosok szerződtetését, minek következtében egyből zúdultak is rá a rasszizmus vádjai.

Elsősorban számadatokkal kampányol, és felrója a mostani klubvezetésnek, hogy túlságosan költekező stratégiát folytatott az elmúlt években (ezen a véleményével egyébként nincs egyedül). Guardiolát hat évig hagyná meg a vezetőedzői posztján (?), de Beigiristaín helyett Andoni Zubizarretát foglalkoztatná, tanácsadójaként pedig Sala í Martint. A La Masia továbbfejlesztését ígéri, noha Ferrer valószínűleg ő rá utalt, mikor azt mondta, hogy "köztudott, hogy nem mindenki hisz az utánpótlás nevelésben".

Rosell véleménye pár dologról (a fordításért köszönet Guardiolának.)

Marc Ingla

Rosell legkomolyabban veendő ellenfele, azt is mondhatjuk, hogy az egyetlen komolyan vehető kihívó. Ő is Laporta köpönyege alól bújt ki: Korábban ő felelt a gazdasági ügyekért, ám az elnök ellen benyújtott 2008-as bizalmatlansági indítvány hatására lemondott posztjáról. Nagyrészt neki köszönhető Guardiola kinevezése, valamint az Uniceffel kötött megállapodás. Bírja a korábbi alelnökök, Vicens, Godall, Soriano és Jesús Farga támogatását, igaz utóbbi korábban Rosell győzelme mellett szállt síkra.

Ő is a megkezdett út folytatásának ígéretével kampányol, még a távozni készülő Txikit is szeretné maradásra bírni. A bevételek megduplázását ígéri (?), a többi jelölt aggodalmát e téren pedig nem tartja másnak, mint egyszerű zavarkeltésnek. A Camp Noun csak kisebbfajta rekonstrukciókat végezne, változtatna a beléptetési rendszeren és vezeték nélküli internet-hozzáférést biztosítana a szurkolók számára a stadion területén.


A bejegyzés trackback címe:

https://barcavideo.blog.hu/api/trackback/id/tr762075947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása