Az elmúlt három mérkőzésen mutatott visszagottabb formának köszönhetően egyesek már krízist emlegetnek az FC Barcelonával kapcsolatban, és ennél ragyogóbb alkalom nem is kínálkozhatna számukra, hogy bizonyítsák: képesek még lenyűgöző futballra.

Az ellenfél ugyanis a nem túl acélos Malága gárdája lesz, és ez még akkor is így van, hogyha Juan Ramón Muniz gárdája az utóbbi négy találkozóján nem talált legyőzőre, és ennek köszönhetően felkúszott a tabellán a tizenkettedik helyre. Muszáj kiemelni, hogy két legutóbbi idegenbeli fellépésükön a Racing Santandert és az Atlético Madridot is két vállra fektették, azt az Atléticót, amelyik ugyebár elvette a Blaugrana bajnoki veretlenségét!

A Barcelonától azonban hazai pályán csakis a győzelem elfogadható, és az utóbbi időben elszaporodó kritikák talán jótékony hatással lesznek a társaságra, és valóban mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy elhallgattassák ezeket. Pep Guardiolának fel kell ráznia a társaságot, és több okból is nehéz kitalálni, hogy vajon milyen kezdő tizenegyben gondolkodik. Túlvagyunk ugyebár a szezon derekán, és egy-egy további játékos kidőlése innentől kezdve bizony súlyos érvágást jelentene. Így aztán minden bizonnnyal pihenőt szán néhány kulcsemberének, ám tartalékos felállásra nem sok kilátás van.

Keita és Abidal továbbra is sérült, Alvés azonban már teljes értékű edzésmunkát végzett, így aztán ő valószínűleg bevetésre kerül. Mellette Puyol, a mai napon 2015-ig hosszabbító Piqué és Maxwell alkothatja még a védelmet, a középpályán azonban továbbra is kérdéses, hogy Pep vajon Tourét vagy Busquetset favorizálja-e. Elöl talán el lehet képzelni kisebb rotációt, elvégre Messi elég régen kapott pihenőt, így akár Krkics és Pedro is szerephez juthat (már ha nem Henry mellett teszi le végül a voksát Pep). Ibrahimovics valószínűleg most is kezdeni fog.

Tekintettel arra, hogy a Malága remek formában van, a Barca pedig (talán) kissé gyengélkedik, szoros meccsre van kilátás, de ha remek teljesítménnyel rukkolnak elő Xaviék, akkor akár egy többgólos győzelemmel is demonstrálhatják erejüket a "vérszagot érző" madridiak számára.

FC Barcelona - Malága
Barcelona, Nou Camp
szombat, 22:00 (tv: Sport1)

AZ FC Barcelona várható kezdőcsapata: Valdés- Alvés, Puyol, Piqué, Maxwell- Touré (Busquets), Xavi, Iniesta- Messi (Krkics), Ibrahimovics és Pedro (Henry)

Online stream:

www.rojadirecta.com

www.myp2p.eu/broadcast.php

Tekintsd meg a két csapat legutóbbi két találkozójának összefoglalóját!

Őszi, malágai fellépés:

 

Tavaszi, barcelonai kiütés:


A bejegyzés trackback címe:

https://barcavideo.blog.hu/api/trackback/id/tr711792857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása