Hosszú évek óta nem volt ilyen rossz évkezdése az FC Barcelonának, és annak érdekében, hogy ez a kétmeccses nyeretlen széria ne nyúljon hosszabbra, holnap este sokat tehetnek a fiúk.

A Villareal elleni döntetlen és a Sevilla elleni vereség után (ráadásul mindkettő hazai pályán!) többen is a vészharangokat kongatták már, mondván, mintha a jóllakottság jelei lennének felfedezhetők a gárdán. Ezzel nem tudok teljes mértékben azonosulni, hiszen a csapat alapvetően egyik mérkőzésen sem nyújtott kifejezetten rossz teljesítményt, inkább talán több apró tényező szerencsétlen együttállása miatt nyeretlen eddig idén a Blaugrana. Guardiola ezzel együtt teljes mértékben vállalja a felelősséget az eredményekért, és ígéretet tett arra, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek majd annak érdekében, hogy az előforduló hibákat kiküszüböljék. (www.fcbarcelona.cat/web/english/noticies/futbol/temporada09-10/01/n100106108642.html)

Nos, ha létezik olyan mérkőzés, amely helyrebillentheti egy hasonló helyzetbe került gárda önbizalmát, akkor a vasárnapi könnyen az lehet. Az ellenfél ugyanis az élvonalba idén visszakerülő Kanári-szigetekbeli CD Tenerife lesz, amely csapat finoman szólva is gyenge szezont fut eddig. Legutóbbi nyolc mérkőzésükön mindössze egyetlen győzelmet arattak, hazai pályán a Sporting Gijón ellen, december 6-án. Emellett három döntetlen és négy vereség szerepel még a csapat neve mellett. Így a Tenerife a 17. helyet foglalja el a tabellán, és csupán két egységgel előzi meg a már kieső helyen tanyázó Malágát és a Zaragozát. A csapat célja kimondva-kimondatlanul a bentmaradás, és éppen ezért számukra minden mérkőzés élet-halál harcot jelent, így a Barcelona elleni is, még ha előzetesen nem is éppen ellenük kalkuláltak három ponttal.

A Barcelona az utóbbi két kisiklás ellenére remek szezont fut. 16 mérkőzésen 12 győzelmet arattak, és négyszer játszottak döntetlent, vagyis veretlenül vezetik a tabellát, ami egyben klubrekordot is jelent, hiszen az 1984/85-ös szezonban éppen a tizenhatodik fordulóban szenvedték el első vereségüket a bajnokságban. Guardiola továbbra sem számíthat két afrikai játékosára, Keitára, valamint Touréra, és eltiltás miatt ugyancsak el kell tekintenie Ibrahimovics szereplésétől is. Az ifjú Jeffren továbbra sincs száz százalékos állapotban, rajtuk kívül azonban mindenki Guardiola rendelkezésére áll, és egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy egy bajnoki meccsen túlságosan rotálná a csapatot, vagyis a rendelkezésére álló legerősebb tizenegyre lehet számítani.

CD Tenerife - FC Barcelona

január 10., 21:00, Heliodoro Rodríguez López Stadion

tv: Sport1

Az FC Barcelona várható kezdőcsapata: Valdés- Alvés, Puyol, Piqué, Abidal- Busquets, Xavi, Iniesta- Messi, Pedro (Krkics) és Henry

Online streamek (közvetlenül mérkőzés előtt keresd!):

www.myp2p.eu/broadcast.php

rojadirecta.com/

Tekintsd meg a Barca szívélyes fogadtatását Tenerifén:

Ráhangolódásképpen tekintsd meg a Barca 2001/2002-es 6-0-ás tenerifei sikerét (benne Puyol- olló, Kluivert mesternégyes és sarkazásl!):


A bejegyzés trackback címe:

https://barcavideo.blog.hu/api/trackback/id/tr11658666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.