_Colos 2010.07.06. 12:18

Rolling Rock

Tudtuk előre, persze, hiszen már korábban utaltak rá, aztán egyre többet, végül meg is írták, de attól még nem fáj kevésbé. A sokunk által kedvelt mamlasz, a barátságos tekintetű, robosztus vékápé marha jó pénzért a földkerekség egyik legfantasztikusabb metropoliszából az egyik legélhetetlenebb városába tette át székhelyét. Szívesen maradt volna egyébként, de ő játszani akart- megértjük.

Sokan szeretnénk Pep Guardiola fejébe látni, hogy mégis miféle isteni sugallat vezette arra az elhatározásra, hogy az előző szezonban parádésan teljesítő "Sziklát" nagyrészt a cserepadon jegelje, helyén pedig a sokszor ránk ijesztő (lassan a huszonkettőt betöltő) Busquets-et, sőt, gyakran a kreativitás parányi szikráját jobbára nélkülöző Keitát játszassa. Nem látunk, nem tudjuk. Volt, aki szerint Busquets papa lehet a kulcs a megoldáshoz (nem az), szerintem viszont Pep egyszerűen imádja Busit- szeretné vele betöltetni idővel azt a szerepkört, amit korábban ő töltött be gránátvörös-kékben.  Mások is estek már hasonló hibába... Ő viszont kineveli, a szó szoros értelmében. Az is lehet ugyanakkor, hogy mi egészen egyszerűen nem tudunk valamiről, amiről ő igen. Akárhogy is, itt valami bűzlik, hiszen a világ egyik legjobb védekező középpályásától váltunk meg- pedig manapság, mikor a labdarúgásban ez a poszt egyre nagyobb jelentőséggel bír, egy ilyen technikás, alázatos, nagy munkabírású torony nagy kincs. Volt.

Az elkövetkezendőkben azonban szegezzük tekintetünket az elmúlt három esztendő felé, mikor is Touré kisebb-nagyobb szerepet vállalva a sikerekből (s kudarcokból) lopta be magát a culék szívébe.

Pazar kezdet, fájdalmas folytatás

Kilenc millió euróért igazoltuk annak idején a Monacótól, ahol bátor előretöréseivel, és kimagasló testi és lövőerejével hívta fel magára a figyelmet. Huszonhét mérkőzésen szerzett öt góljával egyáltalán nem meglepő, hogy Frank Rijkaard, illetve a szakmai stáb  kiszúrta magának. Nem mondhatni, hogy a lehető legjobbkor váltott volna, de ne rohanjunk ennyire előre. Szerencséjére a bemutatkozása remekül sikerült. Az Inter kivégzéséből a Gamper kupán bombagóllal vette ki a részét, majd a bajnokság második fordulójában egy bohózatba illő "találattal" tette biztossá a katalán győzelmet az Athletic Bilbao ellen (Szöllősi György óta tudjuk, szabályossal). Említésre érdemes, hogy mindkétszer Ronnie készítette le neki lövésre a játékszert (sóhaj).

A bíztató bemutatkozást keserves folytatás követte. Idieg-óráig (az Atlético elleni vereségig) reménykedhettünk, hogy akár borzalmas futballal is lehet bajnokságot nyerni, de kiderült: lehet, csak nem nekünk. Rijkaard csapatának  hiányosságaira mutat rá a tény, hogy a frissen igazolt Touréra úgy is kulcsszerep hárult, hogy szinte az egész szezon során gerincsérvvel küszködött. Hogy ez rányomta bélyegét a teljesítményére, nem csoda. Most nem akarom a szezont részletesebben kielemezni (egyszer annak is eljön majd az ideje), úgyhogy egyelőre felidézem, hogy az önbecsapásnak táptalajt nyújtó BL-szereplésből is góllal (bohózat II) vette ki a részét a veretesnek még csak jószándékkal sem nevezhető Schalke ellen.

Tulajdonképpen igazságtalanság ám ilyen hangnemben beszélni akár a csapatról, akár Touréról. Tény ugyanis, hogy a gárdának voltak kerékkötői, akik morális válságot okoztak az öltözőben, Rijkaard kezéből így kicsúszott az irányítás, ez pedig egyenes úton vezetett a szakmai válsághoz is. A csapatban tehát ott rejlett a potenciál, hiszen az elképzelhetetlen, hogy egy ilyen katasztrófális szezont a klub történetének legfényesebb idénye kövesse pusztán Dani Alvés, valamint Piqué  (no meg Hleb) érkezésének köszönhetően. Tourén is látszott, nem akármilyen képességekkel megáldott, de tudásának legfeljebb harminc százalékát tudta ekkortájt prezentálni, előre játékban szinte teljesen meg volt kötve a keze, elvégre hogyan futballozzon valaki eredményesen, ha a társai nem partnerek ebben? Na ugye.

A "Szikla" születése

Nyáron műtét várt tehát rá, és egy új edző, Pep Guardiola. A folytatást ismerjük: Lehengerlő játék, kismillió gól, ugyanannyi pont, három csillogó trófea. Ugyan Iniesta és Xavi is rendszeresen visszatámad a középpályán egy-egy labdavesztés után- vagyis oda-odaszúrnak csak inkább, a csapat oszlopa Touré volt. Nagyrészt ő felelt a stabilitásért, ő tehermentesítette az előbb említett úriembereket, s tette lehetővé számukra, hogy csupán a labdák (lehető leglátványosabb) kiosztásával foglalatoskodjanak. Ekkor még nem sejtettük, hogy az első csapathoz rendelt Busquets (akit akár az év felfedejettjeként is említhetnék, ha az nem Piqué lett volna) lesz a veszte. Ekkor még ő volt a tökéletes csere Touré mögött. Ekkor már/még csodálhattuk az elefántcsontparti fő erősségét: hogy képes olyan váratlan húzásokra, megindulásokra, hogy a védők teljesen zavarba jönnek tőle, s néha bizony ez jelentette az utat az ellenfél kapujához, mikor a göllővéssel elsősorban megbízott játékosok csődöt mondtak. Így volt ez például a tizenhetedik fordulóban a Mallorca ellen, és a Király-Kupa döntőjében a Bilbao ellen is (az Espanyol elleni balos lökete csak szépségtapasznak volt jó- szerencsére semmi nem múlott végül a vereségen). Tegyük szívünkre a kezünket: mindannyian hüledezve bámultunk a képernyőt a cselek s a gólok láttán, mert akkor még azt mondogattuk magunkban: "nocsak, ez a fiú ilyet is tud?" Ma már tudjuk: tud, persze, hogy tud.

Mellőzöttként

Aztán egyik pillanatról a másikra azt vesszük észre, hogy Pep Guardiola kezdőcsapatában nem látjuk Touré nevét. Idővel azt mondogattuk magunknak: "Biztosan tavaszra, a nagyobb csatákra tartalékolja őt a mester". Da a hetek teltek, a fordulók pörögtek, Touré pedig jobbára  a padot koptatta. Aztán mikor az Inter ellen idegenben sem volt kezdő, az már neki is és ügynökének is sok volt. Azt én is aláírom, hogy Busquetsben óriási lehetőségek rejlenek, és valószínűleg klasszis lesz majd  a srác (sőt, hogy őszinte legyek, én magam imádom a játékát). De azt, hogy Touré ilyen kevés lehetőséget kapott, valamint- amint azt már említettem- hogy Iniesta kidőlésével sem jutott  többször szóhoz, mert Keita is megelőzte a sorban, ez önmagában nem magyarázza. Igaz, hogy idén jóval több olyan meccs volt, mikor nem tudott kitűnni játékával, sőt továbbmegyek, teljesen észrevétlen maradt, de hát ember legyen a talpán, aki ilyen kevés játéklehetőséggel is formában tujda tartani magát, és nem veszíti el az önbizalmát. Amikor év vége felé Xavi is sérüléssel bajlódott, és a sorozatos terhelés miatt Touré is kicsivel több lehetőséghez jutott, még egyszer odatte magát a "Szikla", mintha csak rávilágított volna Pep hibájára: "Ezt veszted el, főnök."

Touré szimpatikus figura. Tőle soha nem hallottunk egy rossz szót sem, ráadásul távoztakor is a lehető legnagyobb tisztelettel beszélt mind Guardioláról, mind Busquets-ről. Arról eddig nem is ejtettem szót, hogy amikor arra volt szükség (mint például a Manchester elleni BL-döntőben, vagy Inter elleni BL-elődöntő visszavágón), akkor a védelem tengelyében nyújtott világklasszis teljesítményt. Semmi kétség: egy ilyen játékos óriási hasznára van bármely csapatnak. Balszerencséjére  azonban (vagy a miénkre- az idő eldönti) Katalóniában egy ifjú tehetség kiszorította őt a csapatból, így pedig teljességgel érthető, hogy (bár korábban ódzkodott tőle) végül rábólintott az arabok mesés ajánlatára. Mi csupán remélhetjük, hogy nem fog túlságosan hiányozni, hogy a vezetés gondoskodik majd a pótlásáról, vagy hogy Keita önmagában képes lesz ezt ellátni (kétlem), de hogy gyengültünk, az nem vitás. Busquets eddig töretlen ütemben fejlődött, ha ez így marad a továbbiakban is, és nem is dől ki sérülés miatt, nyilván kevésbé érezzük majd a "Szikla" hiányát.

Akinek innen is további sok sikert!


Nem telt még el ilyen hosszú idő két bejegyzés között, s ennek oka rendkívül egyszerű: Nem lett volna pofám ál- meg félhírekkel rabolni drága időtöket, így ha valaki oly' kíváncsi arra, hogy melyik újság szerint éppen ki van közelebb avagy távolabb valamely klubhoz (lásd: egyik napról a másikra egymásnak teljesen ellentmondó hírek megjelenése), bizonyára megtalálja a számára legmegfelelőbb fórumot. Nekem azonban nem érdekem a nézettségnövelés. Sem a lapszám eladás. Most viszont bizonyossá vált, hogy egy ikon távozik, tekintsük hát át nagyvonalakban a klasszis páyafutását.

Thierry Henry távozása a legkevésbé sem nevezhető meglepőnek, hiszen Joan Laporta már bő egy hónapja kinyílvánította, hogy amennyiben óhajtja, szabadon távozhat. Nos, óhajtotta. Közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal, noha egy év még hátra lett volna abból. Mindez annyit tesz, hogy a Barca egy kannyi fityinget nem lát majd a távozásából, ellenben megsprólja tetemesnek vélhető utolsó évi fizetését- mindenki jól jár tehát, mindemellett szép gesztusnak is tekinthető ez a klub részéről. Titi minden bizonnyal a New York Red Bulls játékosa lesz, hiába a West Ham piacképes ajánlata.

A harmincnégy esztendős klasszis befejező csatár sikerekben gazdag pályafutást tudhat maga mögött. Jean Tigana Monacojában tett szert ismertségre, ahol is David Trézéguet-vel alkotott ördöngős párost. A 96/97-es szezonban francia bajnoki címet ünnepelhetett, egy évvel később pedig  a sorozatban szerzett hét góljával egészen a Bajnokok Ligája elődöntőjéig repítette a csapatot, ahol aztán a Juventus parancsolt megálljt a hercegségbelieknek. Az idény végén Aimé Jacquet magával vitte az ifjú tehetséget a hazai világbajnokságra, ahol a válogatott soha addig nem látott magasságokba emelkedve meg is nyerte a világbajnoki címet. Henry három góllal vette ki részét a sikerből, egyet (másfelet) vágott Dél-Afrikának, kettőt pedig Szaúd-Arábiának. Borítékolható volt, hogy elhagyja az európai szinten kiscsapatnak számító Monacót, és nem kisebb kérője akadt, mint az akkoriban a világ legjobb csapatának számító olasz Juventus (jól ismerhették őt, hiszen a BL-elődöntőben ellenük is beköszönt.)

'99 januárjában tíz és fél millió euró ellenében csatlakozott a torinóiakhoz, ahol azonban nem váltotta meg a világot. Itt ugyanis nem befejező csatárként, hanem elsősorban  szélsőként számítottak rá (ismerős?), amely mondanom sem kell, nem a legmegfelelőbb szerepkör számára. Ennek (is) köszönhetően fél év alatt tizenhat mérkőzésen mindössze három gólig jutott- nem is ragaszkodtak hozzá oly nagyon.

Ez év nyarán korábbi edzője, Arséne Wenger kérésére leigazolta őt az angol Arsenal, ahol aztán valódi klasszissá érett. A gyengébb torinói kitérő ellenére sem sajnáltak érte tíz millió eurót, és hamar kiderült: ez összeg busásan megtérül. Első szezonjában mindjárt huszonhat gólt ért el, ebből tizenegyet abban az Uefa-kupa sorozatban, melyben a londoni egyesület egészen a döntőig menetelt- igaz, ott nagy meglepetésre alulmaradt a török Galatasaray-jal szemben. Kétezer nyarán a holland-belga közös rendezésű EB-n már stabil kezdőként számított rá Roger Lemerre szövetségi kapitány, ő pedig három góllal hálálta meg a bizalmat (egyet az elődöntőben, Portugália ellen szerzett). A kapcsolat gyümölcsözőnek bizonyult: Henry huszonhárom évesen világ- és európa bajnoknak vallhatta magát.

Első éveiben még nem sikerült felérnie a csúcsra. A 2000/2001-es szezonban megismételte előző idénybeli tizenhét gólos termését a bajnokságban, és ezúttal is az ezüstérem jutott neki a Manchester United mögött. Egy évre rá azonban nem volt már, aki feltartóztassa az "Ágyúsokat": 1998 után újfent övék lett a bajnoki serleg- egymás után három második helyüket követte a bajnoki cím. Ráadásul e mellé az FA kupát is sikerült elhódítania az együttesnek (a döntőben Parlour és Ljungberg góljával a Chelseat verték 2-0-ra). Henry huszonnégy góllal segítette csapatát, ami a gólkirályi címhez is elengendőnek bizonyult (egy góllal előzte meg a Hasselbaink-Shearer-Nistelrooy hármast).

A nagy várkozásokkal, címvédőként várt koreai-japán vb-n  azonban alaposan leszerepelt ő is és a válogatott is. Lemerre együttese rúgott gól nélkül, csoportutolsóként búcsúzott a tornától. Úgy néz ki, a franciák ragaszkodnak a sormintához.

A következő évben Henry megismételte  teljesítményét az Arsenalban, ismételten huszonnégy gólt ért el, a csapat azonban megint a dobogó második fokára szorult a nagy vetélytárs Manchester mögött. Ráadásul a gólkirályi cím is Manchesterbe került, egészen pontosan Ruud van Nistelrooy kezébe, aki eggyel előzte meg hősünket. Henry azonban még egy címmel gazdagodott ebben az évben: a hazai pályán megrendezett Konföderációs Kupán Franciaország bizonyult a legjobbnak, miután a Kamerun elleni hosszabbításos döntőben ő szerezte a mindent eldöntő gólt. Nem mellesleg négy góljával a torna gólkirálya, egyben legjobb játékosa is ő lett.

2003/2004-es szezon aztán minden szempontból a csúcs volt Henry és az Arsenal számára is: Titi harminc gólt ért el a bajnokságban (ez az európai aranycipő megszerzéséhez is elegendő volt), az Ágyúsoknak pedig (a Premier League történetében először) sikerült veretlenül zárniuk egy szezont! Egészen parádés teljesítmény volt ez a Pires-szel, Vieirával, Lehmann-nal felálló együttestől, de az igazi vezér minden kétséget kizáróan a pazar formában futballozó Henry volt, akinek ekkortájt már névjegyévé vált a belsővel a hosszúba eltekert labda, mely után a kapusok rendszerint tehetetlenül terpeszetettek a földön. Robbanékonysága, lehellet finom labdakezelése, és kifinomult játéka rendkívüli eleganciát kölcsönzött neki, és visszafogott természete is hozzájárult ahhoz, hogy hamar a londoni szurkolók  elsőszámú kedvencévé vált (legalábbis a vörösökért szorítóké mindenképp).

Klubszinten felülmúlhatatlan szezon volt tehát a 2003/2004-es, a válogatottal azonban egy újabb csalódással felérő világeseményen volt túl. A portugáliai EB-n a csoportkört ugyan még könnyedén vették Zidane-ék (Henry Svájc ellen duplázott is), a negyeddöntőben azonban nem bírtak Rehhagel görögeivel. A vereség aztán Jacques Santini állásába került.

A következő idényben az Arsenal elveszítette uralkodását. A Manchestert ugyan továbbra is sikerült maguk mögött tartaniuk, de Abramovics frissen vásárolt Chelsea-je letaszította őket a trónról (igaz, az FA-kupa Londonba került: A Manchester elleni gólnélküli rendes játékot követően tizenegyesekkel hódították el a trófeát- Titi sérülés miatt nem játszott.) Henry 25 góljával ismételten a Premier League (és Európa) legjobb mesterlövészének bizonyult. Előbbi címet még 2006-ben is magáénak tudhatta (összesen négyet szerzett tehát pályafutása során), ám Wenger jórészt fiatalokra épülő Arsenalja ekkor már nem fért fel a dobogóra. Ugyan a Bajnokok Ligájában szenzációsan teljesített a csapat, a döntőben végül vereséget szenvedtek Henry későbbi kenyéradójától, a Rijkaard által trenírozott, Ronaldinhót, Decót, Eto'o-t felvonultató Barcelonától.

A szezon végén megrendezett németországi világbajnokságon még egy nagyot dobbantott a gallokkal: A Zidane által vezérelt talán kissé alábecsült alakulat egészen a döntőig menetelt- Domenech máig megélt ebből a sikerből. Henry három gólt szerzett a tornán, betalált Dél-Korea, Togo és Brazília ellen is. A megdicsőülés azonban elmaradt. Egy fejes- pár tizenegyes- ismerjük a történetet. Sok helyen már ekkor arról cikkeztek, hogy a katalánok kedvéért Henry elhagyja az ágyúsokat, de Wenger kérésére maradt még egy esztendőt- ebben aztán nem sok öröme telt már. A csapatnak ezúttal sem sikerült felférnie a dobogóra, ráadásul Henry (többek közt egy sérülésnek is köszönhetően) mélyen tudása alatt teljesített. Huszonhét fellépésen mindössze tizenkét gólt szerzett a szezon során, és idény végén végül ő is és Wenger is rábólintott a gránátvörös-kékek tizennégy millió fontos ajánlatára, így Henry (akkor még úgy tűnt, négy évre) a Barcáé lett. Összesen nyolc évet töltött Wenger kezei alatt az Arsenalnál, s ezidő alatt a klub legeredményesebb játékosává lépett elő a maga 174 bajnoki góljával- a legendás Ian Wright-ot letaszítva ezzel a trónról. Nyert három bajnoki címet, két FA-kupát, két Community Shield-et, egyszer-egyszer bejutott az Uefa-kupa és a Bajnokok Ligája döntőjébe. Négyszer nyert angol gólkirályi címet, kétszer Európai Aranycipőt. A következő részben ennél részletesebben áttekintem Henry (felemás) barcelonai pályafutását, majd a következő távozóról, Touréról várható hasonló szösszenet.


_Colos 2010.06.12. 11:36

Választás 2010

Ugyan a futballvilág jelenleg Dél-Afrikára szegezi a tekintetét, Katalóniában az elnökválasztás is izgalomban tartja a Blaugrana szurkolóit. Holnap az urnák elé járulhatnak a pártoló tagok, hogy a leköszönő Joan Laporta helyére megválasszák a klub új elnökét. A kampány hihetetlen médiatámogatásban részesült, külön blog és facebook-oldal alakult, hogy figyelemmel kísérje a jelöltek szereplését, megnyilvánulásaikat. Ezek közül szemezgetek mostani bejegyzésemben.

Négy jelöltnek sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges 2095 aláírást, így a hét kandidáló közül Jaume Guixà, Alexis Plaza és Santiago Salvat végül nem indulhat el a megmérettetésen. A hosszúra nyúló kampány felvonultatta a politikai kampányok egész kellértárát: Rendszeres viták, sajtószereplések, ígéretek, összefonódások és természetesen vádaskodás jellemezte az elmúlt időszakot, ahogy azt egyébként ilyenkor illik (még zsidóztak is!). Ezek közül az egyik legsúlyosabb Plaza kijelentése volt, melyben név említése nélkül jelezte, hogy más jelölt(ek) bizony megpróbálták megvásárolni tőle az összegyűjtött aláírásokat. Ami kissé meglepő, hogy ezúttal elmaradt a hangzatos nevekkel való dobálózás (lásd: Beckham, 2003).

Augustí Benedito

A négy jelölt közül ő gyűjtötte össze a legkevesebb aláírást, és ez bizony nem kecsegtet számára túl sok reménnyel. Az autóértékesítéssel foglalkozó üzletember korábban több alkalommal aktívan is részt vett már bizonyos (vesztes) elnökjelöltek támogatásában, ám mindeddig csupán a háttérből, ő maga még soha nem indult.

Kiemelendő vele kapcsolatban, hogy Joan Laportával együtt vette ki részét az Elefant Blau nevű szurkolói csoportosulás megalapításában, valamint a Nunez elnök felé irányuló (sikertelen) bizalmatlansági indítvány benyújtásában '97-ben.

Ő is meghagyná tisztében Guardiolát, de Beigistaín-t és Alexancót leváltaná. Elsősorban a klubtagok pénztárcáját kímélné, legalább is szóban biztosan: Fél árú jegyeket és ingyenes tévéközvetítéséket ígért nekik. A Miniestadí eladását nagy hibának tartaná, és noha Laportát tartja minden idők legjobb elnökének, az Üzbegisztánnal történő együttműködéssel ő sem ért egyet. A Camp Nout természetesen felújítaná...

Tíz pimasz kérdés Beneditóhoz.

Jaume Ferrer

A laportai szellem képviselője, azt vallja, hogy "ami jól működik, ahhoz nem érdemes hozzányúlni". Godall visszalépése után a jelenlegi elnök is őt támogatja- gyakorlatilag egész programját úgy lehet a legegyszerűbben leírni, hogy "mindent úgy csinálna, ahogy azt Laporta is tette". Volt már a klub pénztárosa, sőt négy hónapon keresztül vezérigazgató is.

Akárcsak Laporta, ő is kiemelt jelentőséget tulajdonít a katalán identitás erősítésének, és úgy vallja, hogy a bevételek maximalizálása után a nyereség nagy részét feltétlenül szükséges újra befektetni, hogy a fejlődés fenntartható legyen. Természetesen ő is elkötelezett híve annak, hogy a tagsági díjak ne emelkedjenek a jövőben, illetve az utánpótlás-képzés jelentőségét is hangsúlyozza.

Tíz pimasz kérdés Ferrerhez.

 

Sandro Rosell

A legismertebb és legesélyesebb jelölt, noha a blogon meghirdetett internetes szavazáson folyamatosan csökkent az előnye, sőt, legutóbb Marc Ingla már előtte volt! Mindezek ellenére meglepetés lenne, ha végül nem ő nyerne. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy még kicsiny hazánkban is folyt érte ajánlószelvény-gyűjtés. (Nem tudom, milyen sikerrel...)

2003-ban még Laportával karöltve vállalt tevékeny részt az egyesület megújításában, és a Nike képviselőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett Ronaldinho Barcelonába csábításában. Később azonban megromlott a viszony kettejük között, Rosell pedig azzal vádolta meg az elnököt, hogy túl diktatórikus eszközökkel irányítja a klubot, ezért 2005-ben lemondott alelnöki posztjáról.

Egyáltalán nem tudhat nyugalmas kampányt maga mögött. Először kenőpénz elfogadásával vádolták meg, majd napvilágot látott egy hangfelvétel, melyben arról beszél, hogy nem tartja szerencsésnek fiatal afrikai játékosok szerződtetését, minek következtében egyből zúdultak is rá a rasszizmus vádjai.

Elsősorban számadatokkal kampányol, és felrója a mostani klubvezetésnek, hogy túlságosan költekező stratégiát folytatott az elmúlt években (ezen a véleményével egyébként nincs egyedül). Guardiolát hat évig hagyná meg a vezetőedzői posztján (?), de Beigiristaín helyett Andoni Zubizarretát foglalkoztatná, tanácsadójaként pedig Sala í Martint. A La Masia továbbfejlesztését ígéri, noha Ferrer valószínűleg ő rá utalt, mikor azt mondta, hogy "köztudott, hogy nem mindenki hisz az utánpótlás nevelésben".

Rosell véleménye pár dologról (a fordításért köszönet Guardiolának.)

Marc Ingla

Rosell legkomolyabban veendő ellenfele, azt is mondhatjuk, hogy az egyetlen komolyan vehető kihívó. Ő is Laporta köpönyege alól bújt ki: Korábban ő felelt a gazdasági ügyekért, ám az elnök ellen benyújtott 2008-as bizalmatlansági indítvány hatására lemondott posztjáról. Nagyrészt neki köszönhető Guardiola kinevezése, valamint az Uniceffel kötött megállapodás. Bírja a korábbi alelnökök, Vicens, Godall, Soriano és Jesús Farga támogatását, igaz utóbbi korábban Rosell győzelme mellett szállt síkra.

Ő is a megkezdett út folytatásának ígéretével kampányol, még a távozni készülő Txikit is szeretné maradásra bírni. A bevételek megduplázását ígéri (?), a többi jelölt aggodalmát e téren pedig nem tartja másnak, mint egyszerű zavarkeltésnek. A Camp Noun csak kisebbfajta rekonstrukciókat végezne, változtatna a beléptetési rendszeren és vezeték nélküli internet-hozzáférést biztosítana a szurkolók számára a stadion területén.


A remekbe szabott bajnoki idényt egyelőre egy bizalomgerjesztő rájátszás követi. A 0-0-s első mérkőzést követően nagy fölénnyel nyert a gránátvörös-kék alakulat hazai pályán a másodosztályba jutásért zajló rájátszás második fordulójában a Real Jaén ellen. Igaz (amint az az összefoglalóból kiderül) az ellenfélnek is akadtak jócskán lehetőségei.

A jó iramú mérkőzésnek a felnőtt csapat öltözőjének ajtaján dörömbölő Thiago adta meg az alaphangot, miután a tizennyolcadik percben remekül csavart szabadrúgásból Gerardo kapujába. A fiatal tehetség később még lőtt egy kapufát, és kiosztott egy gólpasszt is- nagyszerű teljesítménynel rukkolt tehát elő.

A második félidő derekán a huszonnégy esztendejével rangidős Jonathan Soriano duplázta meg az előnyt, majd tizenegy percre rá ugyancsak ő tette végül fölényessé Luis Enrique gárdájának diadalát, egyszersmind végleg eldöntve ezzel továbbjutás kérdését.

A rájátszás harmadik fordulójában az alapszakasz-győztes Sant Andreu lesz az ellenfél, a párharc győztese pedig jövőre a másodosztályban szerepelhet. Az idény során kétszer már találkozott egymással a két együttes, idegenben 3-2-es vereséget szenvedtek Bartráék, hazai pályán viszont 2-1-re nyertek- kiélezett küzdelemre és izgalmas összecsapásokra van tehát kilátás.

Barcelona Atlétic - Real Jaén 3:0
Barcelona, Camp Nou

Barcelona Atlètic: 1 Miño , 2 Ilie, 3 Espassandín, 4 Bartra, 5 Sergi Gómez, 6 Oriol Romeu, 7 Víctor Vázquez (Rueda, 58.), 8 Sergi Roberto, 9 Nolito, 10 Thiago (Edu Oriol, 80.) ,11 Jonathan Soriano ( Benja, 71.)

Real Jaén: Gerardo, Espín, Navarro (Calderón, 48.) , Castellanos, Javi Moyano, Galdós, Solabarrieta, Toledo, Fran Machado (Fernando, 63.), Mena, Esparza 

Gólszerzők: Thiago (18.), J Soirano (58., 69.)

Összefoglaló:



Nem akármilyen kontingenssel képviselteti magát szeretett klubunk a dél-afrikai világbajnokságon, hiszen tizennégy játékosunk vesz részt a rangos eseményen- vagyis több, mint egy kezdőcsapatnyi. Ebből is látszik, hogy többen is úgy szorítottak helyet maguknak nemzeti csapatukban, hogy közben az idény során nem voltak stabil kezdők Pep Guardiolánál. Persze illik megjegyeznem, hogy az egy szem David Villa úgy képviseli klubunk színeit, hogy a Camp Nouban eddig vagy csak táblával a háta mögött, vagy pedig ellenfélként szerepelt. Kilenc nap múlva útjára indul a labda a legnagyobb seregszemlén, így (velem együtt) immáron mindenki vb-lázban ég!

 

Franciaország (a mi fiaink: Eric Abidal és Thierry Henry)

 

 

 

Fiaink kilátásai: Korábban nyugodt szívvel mertem volna kijelenteni, hogy mindkét fiunk kezdőhelye biztos a válogatottban. Mára azonban változott a helyzet: Thierry Henry csak elvétve kapott szerepet Pepnél, az írek elleni pótselejtezőn bemutatott kezezős gólpassza után pedig egész világra kiterjedő össztűz zúdult rá. Még saját nemzete is felháborodott miatta, olyan erkölcstelennek ítélték ezt a teljesen természetes és félig önkéntelen mozdulatot. Az már kevesebbeknek jutott eszébe, hogy talán a partjelző vagy a játékvezető felelősségét firtassák, és érdekes módon másoknak szemet hunytak ilyen gaztett felett. Persze elsősorban nem emiatt várható a kispadra a kapitány, sokkal inkább Anelka sokadvirágzása miatt.

Eric Abidal viszont "vénségére" érett igazi világklasszissá. Meglehet, hogy az objektivitás nélkülézésével vádolható azon nézetem, mely szerint jelenleg ő földkerekség legjobb balhátvédje, ettől függetlenül tartom. Ezen a poszton akad egy másik klasszisuk is a franciáknak Patrice Evra személyében, így  balszerencséjükre (mint arra korábban már számos példát láttunk) Domenech alighanem kénytelen lesz őt a védelem tengelyébe beküldeni, noha mindenki jól tudja, hogy ott néha hajmeresztő dolgokra képes. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki észrevette, hogy ellenfelét mindig a bal lába felé tereli- ez pedig középről általában nehezebben kivitelezhető.

 

Előrejelzés: Legfeljebb negyeddöntő

 

Raymond Domenech szövetségi kapitányon kívül valószínűleg kevesen (vagy tán még ő sem) hisznek a gallok sikeres vb-szereplésében. Már a csoportból sem lesz könnyű továbbjutniuk, ha tippelnem kellene, azt mondanám, nem is sikerül nekik, és úgy járnak majd, mint a 2002-es vb-n, vagy két évvel ezelőtt az EB-n. Szerencséjükre azonban a házigazda az első kalapba kerül, így azért lehet némi esélyük. A nagy generáció tagjai szép lassan kikoptak/nak, és valóban nehezen elképzelhető a Németországban végrehajtott bravúr megismétlése. Ribéry és Gourcuff ehhez önmagában kevés. Valószínűleg a szerbek is hálával adóznak a Francia Labdarúgó Szövetség azon döntése előtt, mely a posztján hagyta az öntörvényű kapitányt. Így legalább nem kényszerültek pótselejtezőre...

 

Mexikó (a mi fiunk: Rafael Márquez)

 

 

 

Márquez kilátásai: Talán barcelonai karrierje leggyengébb idényét tudhatja maga mögött a mexikói, kinek egyébként múltbéli szolgálataiért oly sok hálával tartoznak a katalán csapat hívei. Tavaly még csak Piqué szorította őt ki a csapatból, idén már a másfél éves kihagyást követően visszatérő Milito is. Ennek ellenére jó esélye van a válogatottbeli  kezdőtagságra, lévén Javier Aguirre nem rendelkezik túl mély merítési lehetőségekkel. Így tehát Jonny Magallónnal karöltve valószínűleg ő fogja alkotni a védelem tengelyét a nyitómérkőzésen, bár meglehet, hogy egy sorral feljebb, a védelem előtt kap majd szerepet, hiszen ezen a poszton sem dúskál minőségi játékosokban az azték futball. Rafa pedig itt (is?) képes megbízható teljesítményre. Könnyedén lehetett volna egyébként két fős a barcelonai kontingens, de az egyelőre a szárnyait bontogató Jonathan dos Santos a végső keretszűkítésnél fennakadt a rostán.

 

Előrejelzés: A csoportkört sem élik túl

 

Nagy kérdés, hogy mennyire lesznek képesek túllépni korábbi önmagukon a mexikóiak. Az igazi nagy dobbantás ugyanis még várat magára, és valljuk be, legfőbb céljuk az lehet, hogy tovább jussanak, mint az amcsik. Az igazán kulcsfontosságú meccsen, a 2002-es vb nyolcaddöntőjében Donovanék kerekedtek felül, igaz, tavaly Mexikó csúnyán elverte a B-csapatukat az Arany-kupa döntőjében. A selejtezőkön bemutatott döcögés és az abból fakadó kapitánycsere is jelzi azonban, hogy ez a mexikói csapat egyelőre nem a legütőképesebb.

 

Argentína (a mi fiunk: Lionel Messi)

 

 

 

Messi kilátásai: Én magam a nyakamat merném tenni Messi tündöklésére, ha... a szövetségi kapitányt nem Diego Maradonának hívnák. De így hívják, így viszont bármi megtörténhet. A világ futballjának egyik legnagyobb rejtélye, hogy a klubjában tündöklő klasszis vajon miért nem képes kiemelkedő teljesítményre nemzeti együttesében. Illetve nem is az: egyértelmű, hogy Messinek nem az előretolt ék szerepköre fekszik a leginkább egy két csatáros rendszerben, és egyértelmű, hogy ott más kvalitású társakkal van körülvéve, más minőségű labdákat is kap, mások, máshogy, máshova teszik neki a zsugát. Itt viszont minden az ő vállára nehezedik és hát egyedül maga sem képes a csodára (megnyerni a vb-t)- éppen csak Maradonának nem tűnik fel a dolog. Persze az argentin viszonylag gyorsan felejtő nép, és a "Bolha" hiába vezette őket aranyéremig a gyerekfoci vb-n vagy a pekingi olimpián, és hiába kápráztatta el a nagyérdeműt ilyen gólokkal a 2007-es Copa Américán, ő "idegenszívű", és szerintük nem is akar igazán vb-t nyerni...

 

Előrejelzés: Bármi lehet

 

Minden tiszteletem az "Istenié", de nagyrészt a játékosok kvalitásai mondatják ezt velem, nem pedig a Maradona-érában bemutatott szemkápráztató játék. (Hogy az olyan pazar képességű játékosok hiányáról, mint Zanetti vagy Cambiasso (vagy-khm-Gabi Milito...) már ne is beszéljünk). A vb-selejtezőkön többször is égtek, mint a Reichstag, elég csak a bolíviai magaslatokra, a hazai örökrangadóra Dungáék ellen, vagy az asuncióni estére gondolnunk, mikor is az volt az ember érzése, hogy ezek akkor se lőnek gólt, ha reggelig hagyják őket játszani. A teljesség kedvéért azért illik megjegyezni, hogy a vb-re csak-csak kijutottak valahogy, a csapat körül pedig teljes a nyugalom s az egyetértés. Csak ne kaptak volna ki még egy tartományi válogattól is, biztosan én is sokkal komolyabban számolnék velük.

 

Elefántcsontpart (a mi fiunk: Yaya Touré)

 

 

 

Touré kilátásai:  A mi "Sziklánk" betonbiztos alapköve hazája nemzeti válogatottjának- ellentétben klubcsapatával, ahol idén javarészt a kispadról csodálhatta társai remek teljesítményét. Bizony nem is könnyű számára megemészteni, hogy egy huszonegy éves katalán bugris szorította őt ki a kezdőcsapatból, noha az idény vége felé, mikor kicsivel több lehetőséghez jutott, bizony párszor nyílott alkalma lenyűgözni a nagyérdeműt. Sajnos azonban egyre több jel utal arra, hogy Guardiolának végül sikerül elüldöznie a világ egyik- ha nem a- legjobb védekező középpályását, kinek erőtől duzzadó (s egyben látványos) játékát azért a vb-n egészen biztosan csodálhatjuk.

 

Előrejelzés: Talán továbbjutnak a csoportból

 

Elefántcsontpart már négy éve is titkos favorit volt, akkor azonban egy már tét nélküli meccsen elért győzelemnek örülhettek csupán. Az élet ismét felkínálta számukra a lehetőséget, hogy a "halálcsoportból" továbbjutva bizonyítsák rátermettségüket, s egy Tourékból, Drogbából, Ebouéből, Kalouból álló csapatnak egyszer ez életben illene is élnie ezzel. Azonban! Afriai csapat lévén nem nagyon sikerült még találniuk egy épkézláb kapust, mint ahogy a válogatottat sem övezi színtiszta profizmus. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a téli Afrikai Nemzetek Kupáján történt bukta után egyből égetően sürgős szükségét érezték a váltásnak, s márciusban sikerült is kinevezniük a Mexikóból valósággal menekülő Sven-Gören Erikssont.

 

Brazília (a mi fiunk: Daniel Alvés)

 

 

 

Alvés kilátásai: A Barca házi pokolfajzata egész idényben robotolt fel-alá a jobbszélen, és bizony az idény vége felé rendszerint befásul kissé. Bármit is állítsanak az elvakult katalán hívők, Alvés balszerencséjére brazilnak született a világ jelenlegi legjobb jobbhátvédje, így a "mi Danink" valószínűleg főként csak csereként jut majd szóhoz Dél-Afrikában. Esetleg Portugália ellen kezd majd, mikor már mindkét csapat továbbjutott, és Spanyolországra bízzák a döntést, hogy válasszon magának ellenfelet közülük. Persze nem szabad elfelejteni, hogy Alvés játszott már balhátvédet és jobb oldali közzéppályást  egyaránt, és könnyen meglehet, hogy Dunga nem szeretné kiaknázatlanul hagyni a dinamitban rejlő lehetőségeket, hanem inkább ezek valamelyikén szerepelteti majd (ha már Maxwellt otthon hagyta). Vagy csak simán beáll csereként, ha meleg a pite, és eldönti a továbbjutást.

 

Előrejelzés: Legalább elődöntő (ha elkerülik a spanyolokat)

 

Sokan gyengébbnek ítélik ezt a brazil csapatot a megszokottnál, és ebben van is valami, elvégre ritkán adatik meg, hogy egy Ronaldo, egy Ronaldinho és egy Rivaldo egyszerre teljesítsen küldetést egy csapatban. Dunga azonban a csapategység szellemében alkotott meg egy közel tökéletes együttest, amely akár egy gyengébb Kakát is elbírhat (mondjuk egy Felipe Melót is már nem biztos). A közelmúltban szambázni tanultak az olaszok, a most is ellenfél portugálok, az argentinok (lásd elébb), Rióba került a Konföderációs Kupa, és lőttek egy olyan, de olyan gólt az íreknek, amit én egy álló hétig naponta legalább ötször megnéztem.  Igaz, a vb-re hibátlanul kijutó angolokat csak egy góllal verték Dohában. Aki szerint nem elég erősek, az kicsit el van kényeztetve...

 

Spanyolország (a mi fiaink: Victor Valdés, Carles Puyol, Gerard Piqué, Sergio Busquets, Xavi Hernández, Andrés Iniesta, Pedro Rodriguez és David Villa)

 

 

 

 

Fiaink kilátásai: Tekintettel arra, hogy a spanyol kontingens a legterebélyesebb (ráadásul rizla bőséges elemzéssel szolgál róluk), kutyafuttában haladok csak végig a soron. Valdés nem valószínű, hogy lehetőséghez jut a valamiért elmozdíthatatlan Casillas (és Reina?) mögött- esetleg a bronzmeccsen vagy Chile ellen, mikor már továbbjutott a csapat. A Puyol-Piqué belső védő párosnál kevés összeszokottabb leledzik a világon, Del Bosque hülye lenne megbontani ezen meghitt egységet. Xavi a csapat esze, akárcsak Barcelonában, ő fog felelni... szinte mindenért. Iniesta- úgy tűnik- maga mögött hagyta makacs sérülését, ez esetben pedig Xavival alkothat ördöngős párost a középpályán. Busquetsben mostanában egyre jobban bízik Del Bosque is, és ha a közelmúlt kísérletezéseit vesszük alapul, elképzelhető, hogy Xabi Alonsóval közösen felelnek majd a védekező feladatokért a középpályán. Elöl Pedro jobbára epizódszerepre számíthat csak,  Navas és Silva is előtte helyezkedik el a sorban. Torresről és Villáról már nem is beszélve. Villa, az "új fiú", a földkerekség egyik legrettegettebb góllövője, a 2008-as EB gólkirálya, ha patetikus akarok lenni, azt mondom, maga a két lábon járó gólveszély. Ő is stabil kezdő.

 

Előrejelzés: Legalább elődöntő (ha elkerülik a brazilokat)

 

Torres gólja 2008-ban egy új időszámítás kezdetét jelentette a spanyoloknál. Az örök vesztesek győztek, és... jószerivel azóta is folyton csak győznek. A selejtezőket tíz győzelemmel abszolválták (persze egy török-bosnyák-belga-észt-örmény ötösfogatot oda-vissza verni "semmiség"- mondhatnák az ellendrukkerek, ha az ő csapatuk utánuk tudná csinálni), még a barátságos meccseken is sorra verték a nevesebbnél nevesebb ellenfeleket. Egy kis elemózsiával látták el Maradona kritikusait, majdnem megbuktatták Domenechet, és én személy szerint ezúton élnék a gyanúval, hogy csak azért szenvedtek vereséget tavaly az amcsiktól, nehogy ideje korán kiderüljön, melyik a jobb csapat: Bazília vagy ők. Elvégre kit érdekelne akkor az idei vb, nemde?

 


3 komment

Címkék: előzetes vb