Nem telt még el ilyen hosszú idő két bejegyzés között, s ennek oka rendkívül egyszerű: Nem lett volna pofám ál- meg félhírekkel rabolni drága időtöket, így ha valaki oly' kíváncsi arra, hogy melyik újság szerint éppen ki van közelebb avagy távolabb valamely klubhoz…


_Colos 2010.06.12. 11:36

Választás 2010

Ugyan a futballvilág jelenleg Dél-Afrikára szegezi a tekintetét, Katalóniában az elnökválasztás is izgalomban tartja a Blaugrana szurkolóit. Holnap az urnák elé járulhatnak a pártoló tagok, hogy a leköszönő Joan Laporta helyére megválasszák a klub új elnökét. A kampány…


A remekbe szabott bajnoki idényt egyelőre egy bizalomgerjesztő rájátszás követi. A 0-0-s első mérkőzést követően nagy fölénnyel nyert a gránátvörös-kék alakulat hazai pályán a másodosztályba jutásért zajló rájátszás második fordulójában a Real Jaén ellen. Igaz…


Nem akármilyen kontingenssel képviselteti magát szeretett klubunk a dél-afrikai világbajnokságon, hiszen tizennégy játékosunk vesz részt a rangos eseményen- vagyis több, mint egy kezdőcsapatnyi. Ebből is látszik, hogy többen is úgy szorítottak helyet maguknak nemzeti…


3 komment

Címkék: előzetes vb

süti beállítások módosítása