Ismétlés hazai fronton

Címvédőként vágott hát neki az FC Barcelona az 1959-60-as idénynek, és az elvárás nem is lehetett más, mint az elsőség újbóli megismétlése. A bajnoki rajt ennek ellenére már nem sikerült olyan lehengerlőre, mint egy évvel korábban. Egyébként az egész szezonra általában az volt jellemző, hogy míg hazai pályán többnyire fölényes sikereket aratott a gárda, addig idegenben meglepő döntetlenek és vereségek is becsúsztak. A Nou Camp-ban viszont valami egészen elképesztő módon mind a tizenöt mérkőzését megnyerte a Blaugrana, s mindezt lenyűgöző gólkülönbséggel (60-10)! Ugyanez az arány idegenben: 7 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség, 26-18-as gólkülönbség. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy az utolsó ilyen fiaskójuk a tizenhatodik fordulóban, az Athletic Bilbao pályáján csúszott be, utána már hibátlanok maradtak. Ekkor egyébként a baszkoknak sikerült is beelőzni a katalánokat, akik négy pontos hátránnyal álltak a listavezető Real Madrid, illetve hárommal a második helyezett Athletic mögött a tabella harmadik helyén. Innentől kezdve (amint azt már említettem) nem volt megállás: Nyolc győzelem következett zsinórban (például 8-0 a Las Palmas ellen), így a Granada elleni 5-4-es győzelem a huszonnegyedik fordulóban már azt jelentette, hogy a gárda egy pontra megközelítette az éllovas fővárosiakat.  A következő körben azonban újfent pontot vesztett a csapat (gólnélküli döntetlent ért el a Sociedad otthonában), míg a Real 8-1-re nyert az Oviedo ellen, így a tavaszi „Klasszikust” két pontos előnnyel várták a királyiak. A már korábban említett márciusi találkozón 3-1-re nyertek a gránátvörös-kékek, góljaikat Kocsis, Martínez és Villaverde szerezte. Így négy fordulóval a zárás előtt pontazonosság alakult ki a két gárda között, a Real gólkülönbsége pedig mindössze eggyel volt jobb a katalánokénál, várható volt tehát, hogy aki a hajrában hibázik, búcsút mondhat a bajnoki címnek. Azonban ilyenre már nem került sor: Mindkét alakulat hibátlanul zárta a bajnokságot, és végül a Barcelona hívei örülhettek, csapatuk ugyanis úgy védte meg címét, hogy utoljára az ötödik fordulóban vezette pontelőnnyel a táblázatot! A csapat élén a BEK-búcsúnak köszönhetően ugye változás történt: Herrera helyét Rabassa vette át, a kulcsjátékosok azonban nem változtak: A kapuban Ramallets ebben a szezonban is remekelt: huszonhét mérkőzésen csupán huszonnégy gólt kapott, így ismételten hozzá került a Zamora-díj, míg elöl leginkább Martínez volt elemében: huszonnégy találkozón huszonhárom alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Evaristo tizennégy, Suárez tizenhárom, a keretből ideiglenesen kikerülő Kubala és Czibor hét, illetve hat gólt szerzett. Ráadásul Suárez teljesítményét a szakírók is elismerték: Év végén első barcelonaiként ő vehette át az Aranylabdát.

A bajnoksággal, illetve a Vásárvárosok Kupájával ellentétben a hazai kupában nem sikerült a címvédés. Ugyan az első és a második fordulóban érkező Racing Ferrol, valamint a Terressa gárdája még nem kényszerítette túl nagy erőfeszítésre a katalánokat (mindkét ellenfelükön kettős győzelemmel jutottak túl, 10-2-es, illetve 6-3-as összesítéssel), azonban a negyeddöntőben az Athletic Bilbao gárdája megálljt parancsolt a gránátvörös-kékeknek. Hiába győzött hazai pályán 3-1-re a Blaugrana (Kubala kétszer, valamint Tejada volt eredményes a részükről), ez az előny sem bizonyult elegendőnek a visszavágóra: Bilbaóban az Athletic 3-0-ra nyert, elbúcsúztatva ezzel a FC Barcelona gárdáját a további küzdelmektől.

Az FC Barcelona összes bajnoki mérkőzése az 1959/60-as szezonban

A bajnokság végeredménye (ne tévesszen meg senkit a jelölés, a Barca lett a bajnok!)

Az FC Barcelona 1959/60-as bajnokcsapatának kerete (zárójelben a mérkőzésszám):

Kapusok: Ramallets (27), Medrano (4), Celdran (1)

Védők és középpályások: Grácia (28), Rodri (26), Segarra (24), Gensana (22), Olivella (20), Vergés (17), Pinto (8), Flotats (3), Ribelles (3), Brugué (2), Rifé (1)

Csatárok: Evaristo (24), Martínez (24), Suárez (23), Villaverde (18), Tejada (13), Kubala (12), Coll (10), Czibor (10), Kocsis (9), Suco (3)

Házi góllövőlista: Martínez 23, Evaristo 14, Suárez 13, Kubala 7, Czibor 6, Gensana 6, Vergés 5, Kocsis 3, Segarra 3, Villaverde 3, Olivella 1, Suco 1

A nagy álom beteljesülésének küszöbén

Ugyan a fejezet címe az, hogy az 1950-es évek végének csodacsapata, az igazság az, hogy ez csak a következő évtized elején, ’61-ben zárul. Addig viszont még hátravolt a nagyon nagy várakozások közepette induló BEK-sorozat. Ezen a porondon eddig a Real Madrid számított egyeduralkodónak, hiszen az összes eddigi kiírást megnyerte, a katalánok meg ugye igazán csak tavaly jártak közel hozzá, de az elődöntőben akkor is kiejtette őket az ősi rivális. A sorsolás szeszélye folytán ebben az évben már a nyolcaddöntőben összetalálkozott a két csapat, és mindenki előrehozott döntőről beszélt a párharccal kapcsolatban, ami nem is csoda, hiszen a címvédő és az aktuális spanyol bajnok csatája akár a döntőben is elképzelhető lett volna. Előtte azonban még meg kellett verni a belga Liersé-t! Már az első mérkőzésen magabiztos Barca-siker született (Czibor és Suárez voltak a gólszerzők), a belgiumi visszavágón pedig még erre is rátettek egy lapáttal: ezúttal három góllal nyertek (Villaverde 2, Evaristo). Így érkeztünk el tehát a várva várt Real Madrid elleni párharcig. Az első (madridi) mérkőzésen a hazaiak Mateos révén már a második percben vezetést szereztek, ezt Suárez a huszonhetedik percben egalizálta. Nem sokáig örülhettek azonban a katalánok: öt perccel később Gento újra a fővárosiakat jutatta előnyhöz. Suáreznek azonban erre is volt válasza: Három perccel a rendes játékidő letelte előtt tizenegyesből volt eredményes, barcelonai szempontból bíztató 2-2-es idegenbeli döntetlennel ért tehát véget az első találkozó. Két héttel később a Camp Nou-beli visszavágó igazán küzdelmesre sikeredett: Verges góljával (egyesek Vidal öngóljaként könyvelik el) vezetéshez jutott a Blaugrana, de egy percig nem lehetett biztos abban, hogy a Puskással, Gentóval, Di Stéfánóval felálló királyiak nem lesznek képesek az egyenlítésre. Pedig a következő gólt ismét a Barca szerezte: Evaristo, a brazil csillag a nyolcvankettedik percben egy remek csukafejessel vette be a kissé árnyékra vetődő Vicente kapuját! Canario találata már csak a szépítésre volt elég, az FC Barcelona lett tehát az első csapat, amely képes volt kiütni a királyiakat a BEK-sorozatból.

A negyeddöntőben a csehszlovák Spartak Hradec volt Cziborék ellenfele, és a Blaugrana számára nem is jelentett különösebb akadályt a sokkal esélytelenebb ellenfélen való túllépés. A barcelonai első mérkőzésen Tejada vezérletével 4-0-ra nyertek a gránátvörös-kékek (a katalán csatár két gólt szerzett, mellette Evaristo és Kubala volt még eredményes), így a visszavágón egy 1-1-es döntetlen is elegendőnek bizonyult az elődöntőbe jutáshoz. Ott aztán alaposan megszenvedett a katalán gárda: A német Hamburg ellen semleges pályán (Brüsszelben) lejátszott harmadik mérkőzésre került sor, miután mindkét gárda egy góllal hozta a hazai meccsét: Barcelonában ismét Evaristo gólja döntött, a hamburgi visszavágón pedig már nagyon kevés hiányzott a németek öröméhez, hiszen Wulf és Seller góljának köszönhetően már 2-0-ra is vezettek, ám Kocsis az utolsó percben begyötörte a harmadik meccset jelentő szépítő gólt. Brüsszelben aztán újfent hatalmas csatát hozott az összecsapás, és a Barca Evaristo góljával ezúttal is jobbnak bizonyult ellenfelénél.

Következhetett hát a döntő, melyben a Guttmann Béla által dirigált portugál bajnok, a Benfica volt az ellenfél. A luzitánok meglepően könnyedén jutottak el a fináléig (többek közt az Újpesti Dózsát is kiverve), melyet Kocsis és Czibor számára elátkozott helyen, a berni Wankdorf Stadionban rendeztek. Ugyanott, ahol hét évvel korábban az esélyesebb magyar válogatott 3-2-es vereséget szenvedett az NSZK válogatottjától. Nos, a döntőről nem óhajtok túl sokat írni (a lenti linken olvashatsz róla bővebben), legyen elég annyi, hogy a történelem ismételte önmagát: Czibor ezúttal is gólt szerzett, és az előzetesen esélyesebbnek vélt gárda (jelen esetben a Barcelona) ismét 3-2-es vereséget szenvedett. A mérkőzésen egyébként az addig remeklő Ramallets kifejezetten gyenge napot fogott ki (állítólag az egyik gólnál a szembesütő nap zavarta meg), és Czibor mellett Kocsis is eredményes tudott lenni, sőt, a gránátvörös-kékek több kapufát is lőttek- hiába, a végső sikerhez ez sem volt elegendő.

A Barca nem tudott tehát felülni Európa trónjára (talán ők sem gondolták még ekkor, hogy erre milyen sokáig kell majd várniuk), és ez egyben egy korszak lezárulását is jelentette a klubnál: Távozott Czibor, Tejada, Ramallets valamint Suárez, aki követte Herrerát az olasz Internazionaléhoz. Kubala is kezdett lassan kiöregedni, és ezentúl inkább csak barátságos mérkőzéseken jutott szóhoz gránátvörös-kékben. Csodálatos évtizedet hagyott hát maga mögött az FC Barcelona, és alighanem ők sem számítottak arra, hogy a hatvanas évek mennyivel kevésbé lesznek csillogók.

Döntő:

FC Barcelona - SL Benfica 2-3 (1-2)
1961.05.30., Bern, Wankdorf
26.732 néző
Vezette: Dienst (svájci)

FC Barcelona: Ramallets- Foncho, Garay, Gracia, Verges, Gensana, Kubala, Suarez, Evaristo, Kocsis, Czibor

SL Benfica: Pereira- Joao, Germano, Angelo, Neto, Cruz, Jose Augusto, Santana, Aguas, Coluna, Cavem

Gólszerzők: 1-0 – Kocsis (21.), 1-1 – Aguas (31.), 1-2 – Ramallets (öngól, 32.), 1-3 – Coluna (51.), 2-3 – Czibor (75.)

"Élő közvetítés" a mérkőzésről

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.