Amellett, hogy az FC Barcelona gárdája játszotta az egyik legtöbb tétmérkőzést a 2009-es esztendőben, nem akármilyen tempóban folytatja az eröltetett menetet 2010-ben sem. A kupamérkőzések sikerétől függően ugyanis hét vagy akár kilenc (!) csata is várhat rá januárban.Ennek…


Szerencsére gólokban gazdag évet tudhat maga mögött az FC Barcelona csapata, így a különböző összesítések, statisztikák elkészítése is sok örömmel szolgál egy rajongó számára. Kezdjük is a legfontosabb számmal: 28 tétmérkőzésen 61 gólt szerzett a szezon eddigi…


Az év végének közeledtével elérkezett a számadások, összevetések, statisztikák készítésének ideje. Ezúttal csupa kellemes adatot van szerencsém összevetni, lássuk tehát, hogy a szezon felénél mit mondanak a számok! Az idei szezon kezdetén Pep Guardiola óva intett…


Első mérkőzésére készülhetett a katalán válogatott Johan Cruyff irányításával, az ellenfél pedig nem kisebb nevű együttes, mint Maradona argentin gárdája volt. Igaz, "az isteni" Diego eltiltása miatt nem lehetett jelen a találkozón. A mérkőzés érdekessége lehetett…


Nem akármilyen évet tudhat maga mögött Lionel Messi és az FC Barcelona csapata! Amellett, hogy a katalán gárda idén minden lehetséges trófeát bezsebelt, az argentin klasszis az összes jelentős egyéni voksoláson az élen végzett.   Noha öt játékos volt a nevezettek között a…


süti beállítások módosítása